Új vezetők, korszerűbb létesítmények, új sportpályák és változatlanul magas színvonalú oktatás várja a diákokat a Debreceni Egyetem gyakorlóiban.
Új intézményvezetők, új szemlélet
Szeptember elsején több mint kétezer diáknak csengetnek be a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumában és Általános Iskolájában. A korábban három önálló intézményként működő, összevont iskola új vezetőkkel várja vissza tanulóit a nyári szünetről.
– Úgy kell egy folytonosságot biztosítani a gyerekek számára, hogy közben felkészítsük őket a változó világ eseményeire – így összegezte a következő öt évre szóló elképzeléseit az új igazgató, Futóné Monori Edit. A Csengő utcai feladatellátási hely biológia-kémia szakos mestertanára több mint harminc éves szakmai tapasztalattal, és új célokat megfogalmazva vette át az integrált iskola vezetését. Munkáját Denichné Hajdu Mónika Tímea általános igazgatóhelyettes,Czimer Györgyi és Kiss Gabriella gimnáziumi igazgatóhelyettesek, valamint Kovács Andrea, Sápiné Bényei Rita és Tóvizi Erika általános iskolai igazgatóhelyettesek segítik.
– A régió legnagyobb közoktatási intézményeként továbbra is magas színvonalú képzést biztosítunk a tanulóknak az első osztálytól az érettségi megszerzéséig, összekapcsolódva az egyetemi képzéssel. Célunk, hogy kompetencia-alapú oktatással kreatív, gondolkodó, problémamegoldó diákokat neveljünk, akik képességeiknek megfelelően tudnak továbbhaladni, a jövőjükhöz elengedhetetlen nyelvtudással és informatikai ismeretekkel. Gyakorlóiskolai létünkből adódóan mindezt összehangoljuk a hatékony tanárképzéssel – hangsúlyozta az intézményvezető.
Ennek érdekében az eddig választható angol, német, francia és olasz mellett az általános iskolától felmenő rendszerben bevezetik az orosz, a középiskolásoknak pedig a spanyol nyelv oktatását. Bővítik az intézmény külföldi kapcsolatait is, hogy a diákok anyanyelvi – vagy ahhoz közeli – környezetben gyakorolhassanak. Az integrációt és a tehetséggondozást elősegítve – az eddigitől eltérően – tantárgyanként alakítanak ki munkaközösségeket, melyben az általános és a középiskolai tanárok is részt vesznek.
Korszerűsítések, felújítások az új tanévre
A Kossuth utcai épületben is felújították a mosdót a IV. emeleten, a Csengő utcai gimnáziumi épületben pedig a vezetői irodákat, valamint a titkárságot festették ki a nyáron. Megújult mosdók és zuhanyzók várják a diákokat az egyetem Balásházy János Gyakorló Szakközépiskolájának kollégiumában. A pallagi intézményben emellett a kézilabdapálya is új burkolatot és festést kapott, csakúgy, mint a Nagyerdei Campus I. számú óvodájának udvara. Az egyetem II. számú óvodájában és a hadúböszörményi gyakorlóóvodában pedig egy-egy kisebb (6X12 méteres) műfüves futballpálya is épült.
Tanévnyitó ünnepségek
(unideb.hu)
