Nyomozásom története és az emlékekből felsejlő igazság. Az előző cikkben foglalkoztam az Elfújta a szél kultusszal, amelyben már megemlítettem mennyire felkeltette az érdeklődésemet, hogy hogyan születhetett az előzmény- és Scarlett további sorsáról annyi utóélet-regény, ha a Mitchell hagyaték őrzői szigorúan védték az alapművet, mint szellemi terméket és több elkészült regény megjelenését megakadályozták. Ezt hogyhogy nem? Elkezdtem kutakodni, hogy ki is ez az Audrey D. Milland.
A Google ugyan a barátom, de sok információval nem szolgált, viszont a Wikipedia megmutatta kit takar az álnév: Nemes István fantasy és schi-fi író. Kikerekedett szemmel néztem, hogy Audrey egy 58 éves úr, ráadásul debreceni. Két gombnyomással rátaláltam és a messengeren már írtam is a kérdéseimet. Legfőképpen az érdekelt, hogy valóban ő-e Audrey D. Milland? Több dolog is gyanakvásra adott okot.
- A könyveket forgatva azt láttam, hogy mindegyik fordításként jelent meg, és a könyvekben az eredeti mű címet is megjelölték.
- Az előző cikkhez végzett kutatásaim során Audrey D Millandot, mint orosz szerzőt emlegetik. „There is even an entire series of unauthorized Russian sequels written by a collective of writers all publishing under the name Audrey D. Milland. These books offer up a reportedly different point of view than the original and assume a sensibility more catered to a Russian audience.” (Forrás: https://blog.bookstellyouwhy.com ). Szerintük az én könyveim, amik a Könyvespolc.On vannak, jogosulatlan orosz folytatások, melyeken több író dolgozott és mindegyiket Audrey D. Milland néven publikálták.
Tűkön ülve vártam, hogy visszaírjon Nemes István és végre kiderüljön az igazság. Addig is minden létező helyről próbáltam minél több információt megtudni az íróról.
Nemes István közel húsz álnéven publikált, főként fantasy és sci-fi regényeket. Legismertebb regénye John Caldwell néven A Káosz Szava címmel jelent meg 1990-ben, majd jött a Jeffrey Stone Mark Wilson, David Gray, Jessica J. Brutal , Andrew Hall, Julie Scott és a többi jól csengő név, és persze
Hombre Jimenes, Audrey D. Milland vagy Audrey Dee Milland. Női-férfi nevek tömkelege. Eszméletlen.
S akkor lássuk, hogy magától az írótól mit tudtam meg:
Gyermekkora óta ír, az 1979-ben Debrecenben megalakult Kronosz sci-fi klub oszlopos tagja volt, ebben az évben jelent meg a klub amatőr kiadványa, a Spirál nevezetű fanzin, amelybe két novellája is bekerült. A 80-as években két tucat írása jelent meg az ország különböző fanzinjaiban (A fanzinok– amatőr sci-fi kiadványok például: Vega, Szupernova, Metamorf, Aréna). 1989-ben elindult a Csokonai Könyvkiadó új sorozata, a Főnix Fantasztikus Könyvek, melynek az első kötete is Nemes István nevéhez köthető, ő fordította Robert E. Howard: Conan, a barbár –t, amely 80.000 példányban jelent meg, és jelentős anyagi bevételt hozott a kiadónak. A következő évben jelent meg a fent említett A Káosz Szava című regény, melynek a népszerűsége meghatározta az egész írói pályafutását. Több kiadónál jelentek meg művei és fordításai, majd 1991-ben saját kiadót alapított Cherubion Kft-t, amely elsősorban fantasy regények kiadására – főleg a saját regényeire – épült, éppen olyan szisztéma alapján működhetett, mint Fejős Éva Erawan Kiadója. Elmondása szerint a 90-es években megközelítőleg 100 regényt írt, vagy még többet, és ebben az időszakba születtek a Scarlett könyvek is.
S íme a kérdéseim, és a válaszok:
Alapvetően sci-fi írónak tartja magát, akkor miért írt például romantikus könyveket?
Igen. Alapvetően sci-fi írónak indultam, de mostanság már inkább fantasy íróként tartanak számon, hiszen írásaim többsége abba a zsánerbe tartozik.
De amikor még kifejezetten sci-fit írtam, felvetődött bennem, hogy a jó barátom, Hajja Attila miért fizet háromszor annyit egy „utcáról betévedt”, romantikus regényt író hölgynek egy vékonyka regényért, mint nekem egy sikeres sci-fi regényért. A válasz magáért beszélt: mert a romantikusok háromszor annyi példányban fogynak, mint a rétegirodalomnak számító sci-fik. Erre felszívtam magam, és azt feleltem, hogy de hát ilyet én is tudok írni… Attila pedig azt felelte: írj!
Ekkor, még 1990-ben írtam meg életem első romantikus regényét, Mary Kelson: Irány Florida címmel. Ez a regényem egy elég kellemes, fordulatos sztori, de ekkor még halvány fogalmam sem volt a női lélek mélységeiről és hogy a romantikus zsáner olvasói miféle érzelmi hullámvasútra vágynak, amikor ilyen könyvet vesznek a kezükbe. Magyarán: én sosem voltam egy romantikus alkat, eléggé reálisan gondolkodtam, és miközben ezt a regényt írtam, elkönyveltem magamban, hogy valószínűleg ez volt az első és utolsó romantikusom. De nem így lett. A regény jól fogyott, és a megjelent kritikák is viszonylag kedvezően fogadták… noha a Nők Lapjában a kritika írója rátapintott a lényegre: „Ennek a könyvnek az írója valószínűleg férfi, akinek fogalma sincs a női lélekről”. Ez durva, de amúgy alapvetően igaz volt, ráadásul dicsérte és tetszett neki.
Ezt követően történt, hogy az akkoriban indult LAP-ICS Könyvkiadó tulajdonosai megkérdezték tőlem, tudnám-e folytatni a nagy népszerűségnek örvendő Megveszem ezt a nőt c. brazil szappanoperát. Eddigre a Fabula könyvkiadó már íratott három részt a tévében lement történések alapján valakivel (Rachel Scott néven), és felvetődött, hogy lehetne-e folytatni, mert annyira szerették az olvasók… Nem ismerem a megállapodás részleteit, de nekem úgy rémlik, hogy a Fabula vette meg a szerzői/folytatási jogokat, és a LAP-ICS kiadóval együttműködve adták ki.
Mint említettem, én nem vagyok romantikus alkat, addig egyetlen részt sem láttam ebből a sorozatból, de látatlanban is rábólintottam: miért is ne? Hisz ezek jól fizető munkák voltak. Szóval, így lettem romantikus író, és miután kiderült, hogy a műveimet szeretik az olvasók, jöttek újabb megbízások: a Borostyán folytatását nyolc rész után bízták rám, abból is lett a végén 28 könyv, aztán még ilyenek, hogy Kisasszony, A rabszolgalány, Perzselő szenvedély… Őszintén, már nem is emlékszem. Hetente írtam egy regényt – 256 oldalas könyv, nem valami vékony füzet –, és szó szerint napi 14-16 órát dolgoztam a hét hat napján, aztán vasárnap átolvastam, tördeltem, kinyomtattam, és hétfőn reggel már ment is nyomdába. Volt olyan hónap, amikor négy regényt is írtam, szóval, már szinte nem is emlékszem a kilencvenes évekre, csak arra, hogy nagyon hirtelen elszállt tíz év.
Audrey D. Milland? Ki ő, hogy született? Hogyan zajlott a felkérés a „megbízásra írásra”?
A fentebb leírtak ismeretében – mármint hogy jól fogytak a regényeim – nem lepett meg, hogy érkeztek megkeresések más kiadóktól, romantikus regények írására. Többet is vissza kellett utasítanom, mert egyszerűen nem lett volna rá kapacitásom. A Scarlett folytatására már évekkel korábban rákérdezett egy ismerős kiadó, hogy vállalnám-e. Végül a Totem kiadóval szerződtem. Akkor Margaret Mitchell eredeti regényét még nem olvastam, de a klasszikus filmet láttam, tudtam, miről van szó. Mivel édesanyám imádta az Elfújta a szélt, és persze nem csak az eredeti könyv, de a folytatások is megvoltak neki, sietve végigolvastam, és jegyzeteltem, hogy tudjam, a folytatásban mikbe kapaszkodhatok bele. Honnan és hogyan tudom majd folytatni…
Ez általában nem szokott nekem gondot okozni, elég jó érzékem van ahhoz, hogy még akkor is ki tudjak találni egy jó történetfolytatást, hogyha az összes szereplő már halott. Viszont, amikor végigolvastam a regényeket, csalódottan tapasztaltam, hogy az utolsó rész végén Scarlett már hetven (vagy nyolcvan?) éves, és ebben a korban már aligha tudnék róla egy igazán karakteres, szenvedélyeket felbujtó történetet írni. Patthelyzet. Már épp készültem visszamondani a megbízást, amikor anyám felvetette azt a lehetőséget, hogy ne ezt folytassam, hanem inkább előzményt írjak: Scarlett nagymamájáról, akire állítólag Scarlett nagyon hasonlít, és akinek az arcképe ott lóg a Rózsaszín Kastély falán, és tényleg olyan, mintha Scarlett önmagát látná egy tükörben.
Szóval, így indult. Újra átfésültem az Elfújta a szélt, és az összes infót kijegyzeteltem, ami a nagymamára vonatkozott. Elég kevés erre vonatkozó információt találtam… csupán az emelkedett ki, hogy a nagyi családja eredetileg Haitin élt, és az 1791-es rabszolgalázadás miatt menekültek az Államokba. Megkérdeztem a kiadót, megfelelne-e, ha ezt a történetet írnám meg, rábólintottak, és így született meg az Ahonnan a szél fúj című regény, amely gyakorlatilag Haitin játszódik, a lázadás és a mészárlás ideje alatt. Aztán, mivel a könyv sikeres lett, kértek folytatást, ez lett a Boldogtalan boldog évek, és talán még egy harmadik részt is írtam Keserves út a boldogsághoz címen. Ám ebben már nem vagyok biztos, hogy én írtam, hiszen soha nem fogtam a kezembe, nincs is belőle példányom és abszolút nem emlékszem. Ekkoriban annyira sok regényt írtam, szerkesztettem, fordítottam, hogy összefolynak bennem az emlékek.
Ezek vaskos, kemény kötésű könyvek voltak, viszont később a kiadó kért tőlem vékonyabb (256 oldalas regényeket is, ez volt a Scarlett a Rózsaszín Kastélyban sorozat, aminek tudomásom szerint csak három kötete jelent meg.
Hogy az író neve miért Audrey D. Milland lett, az már nem rémlik. Egészen mostanáig úgy hittem, hogy ezt a nevet én találtam ki – hasra ütéssel, ahogy az összes többi nevemet is –, de most, hogy Ön átküldte az angol nyelvű cikket, utánanéztem, s látom, hogy már előttem is ezt a nevet használták a korábbi kötetek író is. Valószínűleg volt erről szó, nyilván a kiadó is megkérdezte, hogy zavar-e engem, hogyha ezen a néven írnék… de így, 25 év elteltével már abszolút nem emlékszem ezekre a részletekre. És ahogy korábban írtam: már kezdetben sem érdekelt, hogy ott szerepel-e a nevem a könyvben, avagy sem.
Miért van a könyvekben „eredeti mű” megjelölés, és miért van fordításként feltüntetve, ha magyar írás? A https://blog.bookstellyouwhy.com/sequels-of-gone-with-the-wind oldalon oroszként titulálják Audrey D Milland írót, és nem engedélyezett kiadásként, jogosulatlan folytatásként aposztrofálták. Meséljen erről!
A kilencvenes években a szerzői jog még eléggé kusza volt hazánkban. Internet sem igazán létezett, maximum valami kezdetleges formában. Nem nagyon ismertük a mára már egyértelművé vált tényeket és fogalmakat. Nyilván, ha egy kiadó publikált egy külföldi regényt, akkor szerződést kötött a jogtulajdonossal és kifizette a jogdíjat, de a lehetséges folytatások megírása „szürke zóna” volt. Emlékszem egy esetre, amikor a kiadó utánament egy jognak, hogy egy bizonyos regényhez írathatnak-e folytatást. A svédországi jogtulajdonos, akitől az eredeti könyv jogát megvették, pedig csak a vállát vonogatta, és azt mondták, hogy fogalmuk sincs, csináljanak, amit akarnak…
Szóval, ma már látjuk a jogsértést – engedélyt kellett volna kérni a jogtulajdonostól –, akkor viszont még közel sem. És speciel én, mint író nem is foglalkoztam vele, hiszen van „felelős kiadó”, nyilván tudja, mit lehet és mit nem. Ha úgy kérték, hogy Audrey D. Milland néven írjak, akkor úgy írtam. Ha fordítóként akartak feltűntetni, engem nem zavart. Az sem zavart, hogy benne sincs a nevem. Csak fizessék ki a munkámat, hogy én pedig ki tudjam fizetni egy saját könyvem nyomdaszámláját.
Hogy a Milland nevet orosznak aposztrofálták, azt én most hallottam először, ennél az interjúnál. Csak találgatok. Lehet, hogy az oroszok kezdték el írni a „nem engedélyezett” folytatásokat, és aztán a magyar kiadók csak átvették? És később döntöttek úgy, hogy ezt akár mi is tudjuk folytatni? Fogalmam sincs…
Mit tudhatunk Önről? Most min dolgozik?
Tulajdonképpen ezt az évemet több dolog határozza meg: Idén 30 éve jelent meg az első regényem, A Káosz Szava, jövőre pedig a Cherubion kiadó megalapításának 30. évfordulóját készülünk ünnepelni. Elvileg, ha nincs a járvány, idén több cherubionos regény jelent volna meg, mint az elmúlt öt évben összesen, beleértve azt az új regényemet, A Káosz Erdejét, amit már tíz éve ígérgetek. Továbbá, munkálkodom a saját írói önéletrajzomon, amelyben felelevenítem, hogyan lettem író, de az már most 600 oldal körüli úgy, hogy időben még csak 1991-nél tartok. Nem tudom, végül hány kötetes lesz, de azok a barátaim, akik eddig elolvasták a meglévő fejezeteket, egyöntetűen azt mondták, hogy ki ne merjem húzni a „sztorizgatós” részeket, mert azok a legérdekesebbek. Szóval, valahogy el kellene jutnom időben 2020-ig, hogy jövőre megjelenhessen. Amúgy jelenleg a Kalóztánc c. fantasy regényem második kötetén dolgozok, elvileg már csak 2-3 napi írásmunka a végéig, aztán jöhet az átolvasás, csiszolgatás. Emellett egy készülő sci-fi antológiát koordinálok és szerkesztek, valamint egy angol nyelvű fantasy kötet magyarítását is bevállaltam, és bár itt inkább más fordítókat nyaggatok, hogy ne hagyják a határidő végére, minimum három novellát nekem is le kell fordítanom a tizennyolcból. És amikor nincs kedvem vagy energiám írni és fordítani, akkor egy tervezett misztikus kötetemhez gyűjtök adatokat, hogy ne csak izgalmas, hanem történelmileg hiteles is legyen.
Idén januárban váratlanul elhunyt egy régi barátom, Gáspár András (írói nevén: Wayne Chapman), akinek pár évvel ezelőtt megígértem, hogy írni fogok egy regényt arra a fantasy világra, a M.A.G.U.S.-ra, amely tulajdonképpen az én Káoszom „konkurense”. Ezt a regényt már megírtam, eljutottam a történet végére, de eddig nem akartam publikálni, mert nem vagyok elégedett a színvonalával. Viszont idén mindenképpen ráállok a csiszolgatására, javítgatására, mert be akarom tartani az ígéretemet, amit Andrásnak tettem. Emellett készülőben van egy képregény, A Káosz Méregfoga. Szendrei Tibor grafikus barátom csaknem a kezdetektől mellettem van, neki köszönhető a világom képies megformálása; szinte az összes borítómat ő festette és ő illusztrálta a köteteimet. Ennek a képregénynek a sztoriját és párbeszédeit én írom (írtam, mert már kész a forgatókönyv), Tibi pedig a grafikai munkákat végzi. Ez igazi „nagy dobás” és kuriózum lesz, a Káosz-rajongók már epekedve várják. Aztán ezzel bepróbálkozunk vele külföldön. Térjünk vissza a romantikusokhoz, hiszen ez az interjú mégiscsak ennek szellemében keletkezett. Pár éve véletlenül bekerültem egy internetes írói közösségbe, ahol sok olyan tehetséges embert megismertem, akik már évek óta írnak, sok írástechnikai könyvet elolvastak, de eddig nem adatott meg számukra a megjelenés. Mivel emlékszem jól, hogy nekem tíz évembe telt, mire az első regényem megjelenhetett, és mit éreztem akkor, igyekszem segíteni nekik, amennyit tudok. Találtam 3-4 olyan tehetséges írót, akik – szerintem – sokra hivatottak, és próbálok a segítségükre lenni. Mondjuk úgy, „mentorálom” őket, javítgatom az írásaikat, beszélgetek velük, tanácsokat adok, megosztom a szakmai tapasztalataimat. Csak miattuk vettem rá a Delta Vision kiadó vezetőjét, hogy indítsunk egy új sorozatot, Zűrös Románc címmel, és tavaly meg is jelent az első kötet, Remy Dalmore (Kiss Ildikó): Tüske a köröm alatt c. műve. Ha nem jön be most a járvány, már kapható lenne a második és a harmadik könyv is… ebből a vicces és akciódús romantikus krimi sorozatból, amelynek lényege, hogy rátermett, határozott nők a főszereplők, akik kínos helyzetbe kerülnek, de aztán saját kezükbe veszik a sorsukat. (Scarlett-szindróma, ugye?) Ám ezek mellett „hagyományos”, érzelmes, szenvedélyektől túlfűtött, romantikus regények is születnek, amelyeknek a Magnusz kiadónál találtam otthont, és tavaly három regényt, idén pedig nyolcat sikerült megjelentetni. Én magam romantikust mostanában már csak ritkán írok, mert rájöttem, hogy vannak nálam sokkal jobbak, érzékenyebbek, szenvedélyesebbek, akik őszintébben írnak, mert a romantika a lelkükből fakad, de a tapasztalataimmal segítem őket, amennyire tudom, hogy írástechnikailag is egyre jobbak lehessenek.
Hálás köszönet Nemes Istvánnak, hogy rászánta az időt a válaszadásra és hogy bőven ellátott bennünket információval. Izgalmas idők voltak, az egyszer biztos. Ma már elképzelhetetlennek tartom, hogy bármelyik külföldi szerző könyvéhez, csak úgy svarcban készüljön ilyen „sehonnan sem fogható meg” folytatás. Mindenesetre az említett regények léteznek és én örülök, hogy nekem sorban állnak a Könyvespolc.On. Ha ráveszem magam, hogy sci-fit olvassak, akkor nem fogom kihagyni az István regényeit, az egyszer biztos. Most megyek, körbenézek, hogy a férjem gyűjteményében nincs- e meg valamelyik regénye…
Tartsatok velem, hamarosan újra leveszek pár izgalmas könyvet és megmutatom, mi minden van még a Könyvespolc.On.
Török-Papp Csilla
Fótó: Török-Papp Csilla, Nemes István
