Elhunyt a Népszava korábbi főszerkesztője

Fotó: pixabay.com

Deák András 1990 és 1994 között volt a Népszava főszerkesztője, 73 évet élt.

Deák András a rendszerváltás idején lett a Népszava főszerkesztője, egy olyan időszakban, amikor még ugyan a SZOT tulajdonosként jegyezte a lapot, de a fejlesztésre már nem futotta, 1991 után pedig, a szakszervezeti vagyon törvény által kötelezett felosztását követően a lap értékesítése volt napirenden. – olvasható a Népszava nekrológjában.

Fotó: nepszava.hu

Németh Péter, a lap jelenlegi főszerkesztője felidézte: Deák András lényegében a Népszavánál kezdte újságírói pályafutását, úgy lépdelt előre a ranglétrán, egészen addig, míg 1990-ben a szerkesztőség tagjai nem választották meg főszerkesztőjüknek. Ebből a tisztségéből navigálta a Népszavát – sok-sok kérő közül –, a munkatársak szavazatai alapján Fenyő János kezébe. Megválasztása is mutatja: népszerű, elismert újságírója volt a Népszava csapatának; igencsak szűkös körülmények között kellett az újságot előállítania, nap, mint nap. És képes volt megoldani ezt a lehetetlennek látszó feladatot, az új tulajdonos azonban már nem vele képzelte el a jövőt. Ennek ellenére a szívében végig megmaradt népszavásnak.

Deák András utolsó napjaira készülve – éveken át küzdött a betegséggel -, csak azt kérte szeretteitől: halála esetén a Népszavát értesítsék. „Senki mást, csak a Népszavát.”

„Isten veled András. Mi, kései utódaid, köszönjük, hogy átsegítetted ezt az újságot azokon a rendszerváltás utáni buktatókon. Rajtad is múlt, hogy ma még létezünk, létezhetünk.” – zárta sorait Németh Péter főszerkesztő.

Forrás: nepszava.hu

Exit mobile version