Elismerés a Debreceni Egyetem dolgozóinak

Fotó: HajduPress

Rektori Elismerő Okleveleket, valamint Kiváló Dolgozó Kitüntetéseket vehettek át a Debreceni Egyetem munkatársai június 2-án délelőtt. A Díszudvaron tartott ünnepségen több mint száz dolgozója munkáját méltányolta az intézmény, köztük Csécsy György, az Állam és Jogtudományi Kar nagyrabecsült oktatójáét is, aki Palkovics László által egyedüliként Miniszteri Elismerő Oklevelet kapott.  

Pintér Ákos általános rektorhelyettes a szerda délelőtti eseményen köszönetet mondott a dolgozóknak állhatatos munkájukért, amely főként az elmúlt másfél évben ismeretlen és különösen nehéz helyzet elé állította mindnyájukat.

Ritka nagy dicséretben részesült Csécsy György professzor, aki az alkalomból Miniszteri Elismerő Oklevelet vehetett át. A tanszékvezető egyetemi tanár 1982 óta oktató, és húsz éve dolgozik a Debreceni Egyetemen.

Csécsy György professzor, miután átvette oklevelét.

Ez a kitüntetés számomra azt jelenti, hogy odafigyelnek a munkámra, és el is ismerik azt.  Nagyon szeretem amit csinálok, ezt a pályát elhivatottságnak tekintem. A fő szempont minden előadásom alkalmával, hogy ezeket az egyébként bonyolult jogszabályokat, jogi eseteket a hallgatók minél hatékonyabban el tudják sajátítani, és végül kiváló jogász váljon belőlük. Ez motivál engem nap mint nap – mondta a jövőre nyugdíjba vonuló professzor.

Wutsch Anna átveszi kitüntetését Pintér Ákos rektorhelyettestől.

Nagyon büszke vagyok rá, hogy harmincnégy éve erősíthetem az egyetem dolgozóinak csapatát. Ez idő alatt alkalmam volt több gazdasági területen megismerni kiváló kollégákat, úgyhogy megtiszteltetésnek érzem, hogy a kitüntetettek között vagyok – nyilatkozta mosolyogva Wutsch Anna, a Bölcsészettudományi Kar Dékáni Hivatal Igazgatási Osztály ügyvivő szakértője, aki Kiváló Dolgozó Kitüntetésben részesült.

A hagyomány szerint az intézmény oktatóinak és dolgozóinak szánt elismeréseket minden évben a március 15-i ünnepi megemlékezésen adják át, azonban a járvány miatt idén is módosult az esemény időpontja. A díjazottaknak ezúton is gratulálunk!

Exit mobile version