Bensőséges, finomra hangolt alkotás került 2021. november 18-án a hazai mozikba. Az olasz-francia koprodukcióban készült Könyvesbolt Párizsban azért is különleges, mert a forgatókönyvét még 2016-ban az olasz film nagymestere, Ettore Scola írta, aki sajnos már nincs közöttünk, így ez az alkotás az ő emlékének is adózik. Miközben a filmet az a Sergio Castellitto rendezte, aki a főszereplőt, Vincenzót alakítja.
Azt a főszereplőt, akinek olasz származása ellenére – ahogyan azt a film címe is tükrözi – Párizsban van könyvesboltja. Az írók és a kiadványaik rajongójaként Vincenzo igazi, hamisítatlan csodabogár, aki még hisz a könyvek, az írott szó, az olvasás szentségében. Felolvasásokkal, idézetekkel próbálja depressziójából kirángatni a lányát, Albertine-t (Matilda De Angelis) is, aki egy baleset következtében járásképtelenné vált, s napjait a könyvesbolt feletti lakásukban, vagy a tolókocsiban, vagy az ágyban tölti. Vincenzónak tehát a könyvek mellett a „nagy szenvedélye” a lánya, akit egyedül nevel – mert a felesége rég lelépett mellőlük -, s akiért mindent megtenne, hogy még egyszer talpra álljon, hogy boldog legyen.
Ebbe a korántsem egyszerű élethelyzetbe toppan be, pontosabban, viharzik be a francia színművésznő, Yolande, aki a könyvesbolttal szemközti színházban játszik. S aki minden szempontból ellentettje a nyugodt, higgadt, megfontolt Vincenzónak. A gyönyörű francia színésznő, Bérénice Bejo alakításában Yolande olyan, mint egy állandóan kitörni készülő vulkán: azt érezzük, hogy amikor az utcán van, amikor betér egy boltba, jelen esetben egy könyvesboltba, tehát, amikor elvileg civil életet él, akkor is játszik. Akkor is „színészből van”, abban a felfokozott érzelmi állapotban, ami a színpadon elengedhetetlen, de a magánéletben enyhén szólva is sok.
Ennek a két, teljesen eltérő karakterű embernek a találkozása képezi tulajdonképpen a film magját. Szerencsére minden olyan klisét elkerülve, ami a hasonló helyzeteket elénk táró romantikus filmek sajátja. Ugyanis egészen a film végéig fogalmunk sincs, hogy mi lesz ennek a két (pontosabban a kislánnyal együtt három) szereplőnek a sorsa. Azt érezzük: lehet belőle happy end is – hisz az ellentétek mégiscsak vonzzák egymást –, de azt is gondoljuk, hogy Yolande szélsőséges érzelmi kitörései és Vincenzo nyugodt lelkivilága sehogy se passzolhat össze… Pláne nem úgy, hogy Yolande utál olvasni, ami Vincenzót nyilván taszítja… Miközben rendkívül vonzza a nő szépsége, érzékisége, pláne úgy, hogy már évek óta eltemetett magában mindenféle romantikus hajlamot…
S akkor még nem szóltam Vincenzo lányának a helyzetéről, aki annyira kilátástalannak érzi a helyzetét, hogy a hozzá járó pszichiáter se nagyon tud mit kezdeni vele. Vincenzo pedig tisztában van azzal, hogy ha ő egy nőbe beleszeret, azt a lánya árulásnak fogja venni… Úgy fogja érezni, hogy az apja számára már nem ő az első. Persze ezt Vincenzo érzi így, a lánya erről nem nyilatkozik. Pontosabban erről sem nyilatkozik, mert a balesete óta egy hangot sem ejt ki a száján. Tehát külön művészet megfejteni a gondolatait.
Ahogy külön művészet a vulkanikus karakterű Yolande gondolatait is megfejteni. Ezért egy idő után a higgadt Vincenzo azzal szembesül, hogy két titokzatos figura között örlődik. A lányát ugyan ismeri, de az nem kommunikál vele, csak grimaszokat vág, Yolande-ot pedig még csak nem is ismeri, és fogalma sincs, hogy mikor mond igazat…
Nos, Vincenzónak tehát nincs könnyű helyzete két ilyen ember mellett… Mondhatni, megkapta a leckét az élettől. De hogy hogyan dönt, elfogadja-e a Yolande kínálta „kalandot”, vagy ellenáll neki, és hogy vajon Yolande szándékaI igazak-e, vagy tényleg csak játszik Vincenzóval, mintha egy színdarabban lennének, azt döntsék el önök. Nem biztos, hogy minden kérdésükre választ kapnak, de ettől is szép ez a film. A talányaitól. A mindenféle közhelytől mentes megoldásaitól. Debrecenben az Apolló mozi erre az alkotásra is várja önöket.
Gyürky Katalin
Hozzászólások