Elvitte a pontokat a Nagyerdei Stadionból az Újpest

Az Újpest 2-1-re nyert a második félidő nagyobb részében emberhátrányban játszó DVSC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 16. fordulójának vasárnapi játéknapján.

A fővárosi lila-fehérek öt mérkőzés óta veretlenek az élvonalban és már csak egy ponttal maradnak el a dobogós helyezéstől.

A mezőnyben kiegyenlített küzdelem folyt, de kapura a vendégek voltak veszélyesebbek az első félidőben. Ennek megfelelően még az első negyedóra letelte előtt megszerezték a vezetést, labdaszerzést követően Brodic nagyszerűen helyezett, pontos lövéssel 20 méterről vette be Megyeri kapuját. A Debrecen igyekezett küzdeni az egyenlítésért, azonban a támadásainak a befejezése pontatlan volt, így a szünetben az összességében valamivel jobban futballozó Újpest vezetett egy góllal.

Fordulás után az újpesti kapu előterében többször is feltűnő Szécsi előbb nagy helyzetben még nem tudott betalálni – Piscitelli védése miatt -, azután viszont 16 méterről remekül találta el a labdát, így az egyébként is fölénybe kerülő hazaiaknak sikerült egyenlíteniük. Rövidesen azonban bajba került a DVSC, ugyanis Dominguest azonnali piros lappal kiállította a játékvezető, ennek nyomán pedig újfent a fővárosi együttes vette magához a kezdeményezést. Ennek hamar eredménye is lett, a második újpesti találatra pedig már nem tudott válaszolni a DVSC.

OTP Bank Liga, 16. forduló:
Debreceni VSC-Újpest FC 1-2 (0-1)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, v.: Bogár
gólszerzők: Szécsi (53.), illetve Brodic (13.), Lacoux (67.)
kiállítva: Domingues (57.)
sárga lap: Lagator (18.), Kocsis (92.), illetve Nunes (31.), Onovo (37.), Gergényi (60.), Brodic (73.)

(MTI/HP)
Fotó: dvsc.hu

Exit mobile version