A Debrecen hazai pályán gól nélküli döntetlent ért el az Újpest ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 19. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
Kondás Elemér csapata sorozatban hat győztes találkozó után vesztett pontokat, ugyanakkor ezzel a döntetlennel is immár tíz mérkőzés óta veretlen.
Az első félidőben nem sok helyzetet láthatott a közönség, az egyetlen nagy lehetőség a végig aktívan futballozó Suljic előtt kínálkozott: a vendégek szélsője szép szóló után mellé gurított.
A játék képe a fordulást követően sem változott, a közelebb ezúttal is az Újpest állt a vezetés megszerzéséhez, de Bardhi közeli próbálkozását a sérült Novakovicot a félidőben a kapuban váltó Verpecz bravúrral hárította. A hajrában a Debrecen ugyan beszorította a vendégeket, de a "meccslabdát" így is a lila-fehérek hibázták el Stanisavljevic révén.
OTP Bank Liga, 19. forduló:
DVSC-TEVA – Újpest FC 0-0
Edzői nyilatkozatok:
Kondás Elemér, a DVSC-TEVA vezetőedzője:
– Erről beszéltünk a mérkőzés előtt, hogy nehéz összecsapás vár ránk, és ez be is igazolódott. Jól kezdtünk, megvoltak helyzeteink, de utána kiegyenlítődött a játék. Küzdöttünk, de a játékunkban akadtak hibák. A második félidőben az Újpestnek is megvoltak a lehetőségei, mint ahogy nekünk is. Megéreztük a védekező középpályás hiányát, mert így Szakálynak és Bouadlának több védekező feladatuk volt, ellenkező esetben hatékonyabban tudták volna segíteni a támadásokat. Sok labdát eladtunk, annak ellenére, hogy felhívtuk a figyelmet, a labdavesztés után az Újpest veszélyesen tud támadni, és ebből alakított is ki helyzeteket.
Nebojsa Vignjevics, az Újpest vezetőedzője:
– Nagyon jó mérkőzést láthattak a szurkolók, nagy volt az iram és mindkét oldalon voltak helyzetek. Idegesen kezdtünk, de utána Suljicnak volt egy nagy lehetősége, ami ha bemegy, meghatározta volna a folytatást, mindenesetre ezután már bátrabban futballoztunk. A második félidőben még többet próbáltunk támadni. A DVSC egy kiváló csapat, mindig nehéz mérkőzést játszunk ellene, kiváló képességű játékosok alkotják a keretét. Most is sok olyan helyzetet kidolgoztak, ahol komoly védelmi feladatot kellett ellátnunk. Nekünk is voltak lehetőségeink, így az eredményt igazságosnak tartom. Elégedett vagyok a csapatommal, mindenki komoly munkáét végez, és folyamatosan javul a teljesítményünk.
mti / dvsc.hu










Hozzászólások