Emléktáblát kapott gróf Degenfeld-Schomberg József az egyetemen

A Debreceni Egyetem XX. századi alapításában fontos szerepet játszó gróf Degenfeld-Schomberg József főispán, a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnoka tiszteletére avattak emléktáblát csütörtökön az egyetem Főépületének első emeleti oszlopcsarnokában – írta meg az unideb.hu.

Az életnagyságú öntött bronz portrédomborművet, Győrfi Lajos szobrászművész alkotását az egyetem létrehozásának 110. évfordulóján avatták fel.

Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora elmondta:

„Gróf Degenfeld-Schomberg József is annak a református elitnek volt a tagja, amely az uralkodót meg tudta győzni arról, hogy itt a Kárpát-medence keleti végében szükség van – mai kifejezésekkel élve – egy tudásközpontra, amely pénzügyi, intellektuális, kutatási, innovációs, szellemi centrumként az egész régió fejlődését biztosítja. Ehhez a Református Kollégium nyújtott megfelelő alapot.”

Kossa György, a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke beszédében úgy fogalmazott, hogy régi adósságot törleszt az egyetem, amikor az 1847 és 1927 között élt gróf Degenfeld-Schomberg József tiszteletére emléktáblát avat, ugyanis a gróf elévülhetetlen érdemeket szerzett a Debreceni Magyar Királyi Egyetem megalapításának előkészítésében.

Puskás István, Debrecen alpolgármestere arról beszélt, hogy manapság számos pozitív képzet társul a dualizmus korához.

„A „boldog békeidőknek” olyan ethosza volt, amely komoly teljesítményeket tett lehetővé. Ez azonban a második világháború után eltűnt. A polgári kormányzás kezdete óta ezek a közösségi értékek visszatérőben vannak, ezért az ezt képviselő elődeinkre emlékeznünk kell – hangsúlyozta. Az alpolgármester azt ígérte, hogy a város vezetése megvizsgálja annak lehetőségét, hogy újra viselje közterület a Degenfeld nevet Debrecenben.

„Gróf Degenfeld-Schomberg József munkásságának is köszönhetően a Debreceni Egyetem megalapításának 110. évfordulója a Tiszántúli Református Egyházkerület számára is ünnep, mert az országgyűlés 1912-ben erre vonatkozó meghozott döntése azt jelentette, hogy a Debreceni Református Kollégium akadémiai karainak egyetemmé válásával évszázadok álma valósult meg – jelentette ki Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke.

Fotó: unideb.hu

Exit mobile version