Érdeklik a hivatalos debreceni ünnepi programok? Itt vannak!

Közzétette a debreceni önkormányzat 2015. március 14-15-ei hivatalos programját. Íme.

ÜNNEPI PROGRAMOK DEBRECENBEN 2015. MÁRCIUS 14-15-ÉN

Március 14.

18.30 óra: Egyetem tér

Körülötted miljom s miljom fáklya / Meggyúlt szíveink lobogó lángja.”

Fáklyával kezünkben sétáljunk végig az Egyetem tér – Egyetem sugárút – Bethlen utca – Déri tér útvonalon!

(A fáklyás felvonuláson részt venni kívánók a DKV Zrt. kokárdával díszített nosztalgia-villamosán is eljuthatnak az Egyetem térhez. Az ingyenesen igénybe vehető nosztalgia-villamos 18.00 órakor indul a Nagyállomástól, s az 1-es villamos vonalán minden megállóban megáll.)

19.15 óra: Déri tér

Pósán László országgyűlési képviselő köszöntője.

A Bürkös zenekar „Megütik a dobot” című ünnepi zenés folklórműsora Debrecen város néptáncegyütteseinek – Debreceni Népi Együttes, Hortobágy Táncegyüttes, Főnix Gyermek és Ifjúsági Néptáncegyüttes, Forgórózsa Táncegyüttes, Hajdú Táncegyüttes – közreműködésével.

Március 15.

8.30 óra: Bem tér

Térzene

8.45 óra: Bem tér

Az Országzászló felvonása katonai tiszteletadás mellett.

(Az eseményen részt venni kívánók a DKV Zrt. kokárdával díszített nosztalgia-villamosán is eljuthatnak a Bem térre. Az ingyenesen igénybe vehető nosztalgia-villamos 8.15 órakor indul a Nagyállomástól, s az 1-es villamos vonalán minden megállóban megáll.)

10.00 óra: Petőfi tér

Széttört a magyar bilincse, / Szabadság a nemzet kincse”

A Szeredás együttes ünnepi zenés műsora.

Koszorúzás.

10.40 óra: Petőfi tér – Kossuth tér

Föl, nemzetem, föl! jussanak eszedbe / Világhódító híres őseid”

Ünnepélyes masírozás ’48-as indulókra a Debreceni Helyőrségi Zenekar vezetésével és a Hajdú-Bihar Megyei Lovas és Huszárhagyomány-őrző Egyesület kíséretével.

Az állomáshelyeken közreműködnek: a Debreceni Hajdú Táncegyüttes, a Debreceni Honvéd Táncegyüttes, a Debreceni Népi Együttes, a Hortobágy Táncegyüttes, az Ady Endre Gimnázium diákjai és az Alföld Színpad.

(Azok, akik a Petőfi térit követően a Kossuth téri ünnepségen is részt kívánnak venni, de nem a gyalogmenettel együtt akarnak menni, azok a DKV Zrt. kokárdával díszített nosztalgia-villamosán is eljuthatnak a Kossuth térre. Az ingyenesen igénybe vehető nosztalgia-villamos 10.40 órakor indul a Nagyállomástól, majd az 1-es villamos vonalán minden megállóban megáll.)

11.15 óra: Kossuth tér

Ezernyolcszáznegyvennyolc, te csillag”

Városi ünnepség. Ünnepi beszédet mond Papp László, Debrecen város polgármestere, majd koszorúzás a Kossuth-szobornál.

Az ünnepi műsorban közreműködnek: Szalma Tamás és Gosztola Adél színművészek, a Csókai Férfikar, a Kollégiumi Kántus férfikara, a Pest-Budai Dalárda és a Váradi Dalnokok egyesített kórusa, Debrecen város néptáncegyüttesei. Kísér a Debreceni Helyőrségi Zenekar.

13.00 óra: Honvédtemető

Ünnepi beszédet mond Takács Attila dandártábornok, az MH 5. Bocskai Lövészdandárjának parancsnoka.

17.00 óra: Bem tér

Az Országzászló levonása katonai tiszteletadás mellett.

A civil és társadalmi szervezetek koszorúzási szándékukat 2015. március 12-ig jelezhetik elsősorban a rendezveny@ph.debrecen.hu e-mail címre, esetleg az (52) 511-467-es fax-számra!

Kiegészítő program március 14-én:

14.00 óra – Debreceni Művelődési Központ (DMK) Belvárosi Közösségi Háza

Talpra, magyar!” kézműves játszóház és táncház a DMK és a Motolla Egyesület szervezésében. Verbunk és reformkori magyar társastáncok bemutatója és tanulása Debrecen város néptáncegyütteseinek vezetésével. Muzsikál Molnár Miklós és zenekara.

Exit mobile version