Érkezik a II. Debreceni Zsidó Utcafesztivál és Debreceni Zsidó Kulturális Napok

Forrás: Debreceni Zsidó Kulturális Napok és II. Debreceni Zsidó Utcafesztivál Facebook

Augusztus utolsó hétvégéjén is színes programokkal várja érdeklődőit Debrecen: jön a Debreceni Zsidó Kulturális Napok és II. Debreceni Zsidó Utcafesztivál.

A programsorozat az év nyolcadik hónapjában, 24-e és 27-e között zajlik majd, a délután óráktól kezdődően a Pásti utcában.

Zsidó ízek, imák, koncertek a II. Debreceni Zsidó Utcafesztiválon.

Érdemes lesz kihasználni a nyár utolsó hétvégéjét, hiszen az ALL-IN Debrecen programjai között ismét a sokszínű zsidó kulturális örökségé a főszerep.

A Pásti utcában zenés és táncos programokkal, versénekekkel, ismeretterjesztő- és helytörténeti előadásokkal készülnek a szervezők, de az elkövetkezendő napokban bemutatkoznak a zsidó konyhai tradíciók, terítéken a legjellemzőbb fogásokkal és italokkal. 

Fotó: Debreceni Zsidó Hitközség

Aki pedig a kultúrában és vallásban is szívesen elmerülne kicsit, a zsinagóga és a rabbiszoba megtekintésére is lesz lehetősége, filmvetítések várják, sőt, Shmuel Faigen rabbival is kötetlenül beszélgethet. 

A programsorozat a Közép- és Kelet- Európai zsidó hitközségek és szervezetek egyesületével társszervezésben valósul meg.

Az esemény helyszíne az Orthodox Zsinagóga előtti utcaszakasz, valamint a zsinagóga területe (Debrecen, Pásti u. 4.).

PROGRAMOK

augusztus 24. csütörtök

Ádám Eszter operaénekes és Juan Pablo Esmok Lew argentin zeneszerző és gitárművész estje.             

Forrás: Debreceni Zsidó Hitközség / Facebook

augusztus 26. szombat

A koncert után kellemes muzsika mellett a zsinagóga kertjében kötetlen beszélgetésre, kóser italok és ételek kóstolójára várják az érdeklődőket.

augusztus 27. vasárnap

Forrás: Explore Debrecen / Facebook

Forrás: Körömvirág együttes Facebook

Forrás: Tordai Zoltán Quintet Hivatalos oldala / Facebook

Egész vasárnap:

Tárlatvezetések a kiállító művészekkel – Berésit-Teremtés kiállítás és Szenes Hanna kiállítása.

Gasztronómiai kínálat, kiállítók:

Debreceni Zsidó Hitközség Kóser Konyha:       

Sólet, bárhesz burger, sütemények.

Hamsza Étterem:                           

A programon való részvétel ingyenes! *

*kivéve

1500 Ft – „Felhők szárnyán – Esther & Juan koncertje” jegyek megvásárolható a Debreceni Zsidó Hitközség irodájában (Bajcsy-Zsilinszky u. 26.) hétköznap 9:00 és 15:00 óra között.

1500 Ft – Zsidó örökség túra – Erdei Nóra (Explore Debrecen), jegyek megvásárolhatók a helyszínen, a túra kezdetén.

A programsorozat szervezői felhívják a figyelmet, hogy a programváltoztatás jogát fenntartják, valamint az eseményről kép- és hangfelvétel készül, melyek megjelenéshez a programon való részvétellel hozzájárulnak az érdeklődők.
Mindenkit várnak nagyon sok szeretettel!

Exit mobile version