Ezerrel a csillogó semmibe

Tanultam valamit a két ünnep közt. Életről, ünnepről, értékről, mértékről, szeretetről, nyomorról, mosolyról. Ehhez persze el kellett utaznom, nem is olyan messzire. Kilométerben mérve ugyanis nincs messze ez a hely, világlátásban viszont rettenetes a távolság. A hely, amihez szépségben nincs hasonló, őszintesége megkérdőjelezhetetlen, ahol iszonyúan keserves az élet, s nehéz a megélhetés.

 

Ha pontosan meg kellene fogalmaznom, hogy miért szeretek annyira Székelyföldön lenni, akkor nehezen tudnék pontos választ adni. Nincs bennem semmilyen eltúlzott, ám divatos magyarkodás, nem kiáltok Trianon-tagadást sem, nem is a pálinka miatt járok oda. Egészen egyszerűen olyan, mintha lenne valami a levegőben. Valami bűbáj, ami megmelengeti szívemet-lelkemet, s mosolyt csal az arcomra.

Van például sok érték arrafelé. Nem kell semmi magasztosra, teátrálisra, elvontra gondolni. Egészen egyszerűen olyan értékeket fedezek fel alkalomról-alkalomra, melyeket civilizált, hiperokos világunkban már szinte senki sem tart értéknek, sőt, ha ilyesmiről írsz, beszélsz, gondolkodsz, téged néznek hülyének, te leszel a senki, a tudatlan.

Pedig örökérvényű értékekkel szembesültem ezúttal is. Ismét rájöttem, hogy azok az értékek, melyek városias, civilizált, steril világunkat, s cselekedeteinket mozgatják, valójában semmit nem érnek. Azok a problémák, melyeken mi itt naphosszat rinyálunk, ott ismeretlenek, mi több, eltörpülnek.

Nem számítanak például a külsőségek. Egy nő értékét nem abban mérik, hogy mennyit szolizott, mennyire feszes segge vagy a melle, emelgeti-e órákon keresztül a súlyzókat, frankón áll-e a műszempillája, letört-e a műkörme. Arrafelé évszázadok óta egy nő legfontosabb erénye, hogy főzzön jól, legyen tiszta, pedáns, s tartson rendet a közös életben. Egyszerű, ugye?

De a férfi sem attól férfi, hogy milyen ruhában jár, hogy van felnyírva a haja, BMW-je vagy Audija van-e. Arrafelé a férfi az, aki egy szál szekérrel nekivág a vaksötét erdőnek, medvék, farkasok, mindenféle vadállatok között.

Arrafelé az nem probléma, hogy nincs wifi, nincs mobil, nincs térerő. Arrafelé olyasmi lehet gond, ha nincsen víz vagy fa, s egyszerűen megfagynak a hegyen, vagy ha lebetegszik a jószág vagy a gazda.

Arrafelé még tudják az emberek, hogy mit ér az adott szó, milyen az érdekektől mentes szeretet, s megtanulták, hogy nem kell mindig beszélni, rinyálni, panaszkodni, hisz azt is tudják, attól nem lesz jobb életük.

Mielőtt még soraimat olvasva azt mondanák, hogy költözzek akkor oda, s boldoguljak ott, ha annyira tetszik; tisztázzunk valamit. Aligha van olyan épeszű ember, aki a civilizált, városi, szinte úri élettel felhagyva erre vágyna. A mindennapos megélhetési küzdelemre, huszonezerből élni egy hónapban, kemény fizikai munkára, fatüzelésre, ganéhordásra, lavorban mosakodásra, udvari wc-re.

Azonban látva mai felületes, kizárólag a külsőségek, de azok alapján súlyosan és azonnal ítélkező világlátásunkat, abban biztos vagyok, hogy sürgősen tennünk kell valamit, valami gyökereset, valami óriásit kell változtassunk. Hiába rohanunk ugyanis ezerrel a csillogó semmi felé, attól nem leszünk többek, jobbak, őszintébbek, de még szebbek se.   

KB

Exit mobile version