FIGYELEM! Jön a debreceni belvárosi egyirányúsítás

Lesznek újabb építési és forgalomtechnikai munkák a következő hetekben. Az építkezés jövő hétfőn kezdődik a Szent Anna utcán, a Sumen utca és a Vígkedvű Mihály utca között. A belvárosban jelenleg egyébként is nagy a forgalom, az építkezések idején várhatóan még nehezebb lesz közlekedni.

Az Új Főnix Terv közlekedési koncepciójának egyik legfontosabb eleme a belvárosi forgalom átszervezése. Az átalakítás lényege, hogy a Széchenyi, a Kossuth utca és a Farktár utca a Nyugati utcától a Hajnal utcáig, míg a Szent Anna utca és a Miklós utca az Attila tértől az Erzsébet utca felé egyirányú lesz. A forgalmi rend átalakítására azért van szükség, mert az utóbbi két évtizedben jelentősen megnőtt a közlekedési terhelés a városban. A változtatás után érzékelhetően nő majd az érintett szakaszok és csomópontok áteresztőképessége, felgyorsulhat a forgalom, csökkentve a környezeti terhelést.

Az új forgalmi rend kialakítása érdekében 2017 júliusában és augusztusában több útszakaszon újult meg az aszfaltburkolat a Széchenyi, a Kossuth és a Szent Anna utcán.

2017. szeptember 25-én hétfőn, a Szent Anna utca Sumen utca és Vígkedvű Mihály utca közötti szakaszával elindulnak az egyirányúsításhoz kapcsolódó csomóponti átalakítások is. A kivitelező 2017. december közepéig kilenc helyszínen ütemezve végzi el az építési munkákat.

Építési munkák:

  1. Szent Anna utca – Sumen utca és a Vígkedvű Mihály utca közötti szakasz

Az elhasználódott burkolat kap új aszfaltréteget, így biztonságosabban lehet majd közlekedni ezen a szakaszon.

  1. Szent Anna utca – Attila tér és Vígkedvű Mihály utca közötti szakasz

Az Attila téri torkolatban lévő gyalogátkelőhelyet áthelyezik a Teleki utca torkolatához, amely jelzőlámpás irányítást kap. A Baross Gábor utcai kereszteződésnél új középszigetet építenek, hogy rendezettebben és biztonságosabban tudjanak az autók és a gyalogosok közlekedni. Fontos tudni, hogy az átalakítás után megfordul a Baross Gábor és a Nap utca forgalmi rendje, a Baross Gábor utcán a Szent Anna utca felé, míg a Nap utcán a Méliusz tér felé lehet majd közlekedni.

 

  1. Kossuth utca – Méliusz tér – Faraktár utca

A Szent Efrém Általános Iskola előtt új buszmegállót alakítanak ki, a Verestemplomtól a Hajnal utcáig négy sávra bővítik az utat, a gyalogosátkelőt a Nap utca sarkáról áthelyezik a Kossuth utcai szervízút sarkához, amely jelzőlámpás irányítást kap. A teljes szakasz új aszfaltburkolatot kap.

  1. Attila tér – Vágóhíd utca – Wesselényi utca kereszteződése

Új kanyarodó sáv és járdasziget épül, hogy a Wesselényi utcáról a Vágóhíd utca felé kanyarodók a csomópont előtt el tudjanak jobbra fordulni. A Vágóhíd utca elején új sávot is kialakítanak, hogy az Attila tér felől egyenesen vagy a Hajnal utca felől balra kanyarodók két sávba érkezzenek.

  1. Miklós utca – Külsővásártér – Erzsébet utca kereszteződés

A Szoboszlói útról az Erzsébet utcára jobbra kanyarodó sávot kibővítik, valamint átépítik a járdaszigeteket a csomópontban, ezzel lehetővé válik, hogy a Szoboszlói útról a Külsővásártér irányába két sávból lehessen fordulni.. A kereszteződés Erzsébet utcai oldalában lévő gyalogátkelőt megszüntetik.

  1. Kossuth utca – a Sas és a Burgundia utca közötti szakasz

 

Megszüntetik az Újházi Ede utcai és a földhivatal előtti buszmegállókat és egy újat alakítanak ki a Sas utcához közel, a Technika Háza előtt. Elkezdődik a kerékpárút kialakítása is.

 

  1. Széchenyi utca – Külsővásártér kereszteződés

A Külsővásártér és a Széchenyi utca csomópontjában elválasztó szigettel jobbra kanyarodó sávot alakítanak ki.A Szepességi utca Széchenyi utca felőli részét lezárják, a Nyugati utca felőli gyalogátkelőhelyet megszüntetik a gyorsabb közlekedés érdekében.

  1. Szent Anna utca – Vármegyeháza utca és a Szent Annak Székesegyház közötti szakasz

Felújítják a gyalogátkelőt a Batthyány és a Varga utca között, valamint az egész szakasz új aszfaltburkolatot kap.

  1. Faraktár – Hajnal utca kereszteződése

A csomópont új aszfaltburkolatot kap, emellett az új forgalmi rendnek megfelelően újrafestik az útburkolati jeleket.

 

Egy-egy helyszínen több hétig tart a kivitelezés. Az aszfaltozási munkák befejezése után a kivitelező minden érintett szakaszon pontozással festi fel a forgalmi sávok határait. Azokat a forgalomtechnikai átalakítások idején fogják készre festeni. Az ideiglenes pontozásos felfestés idején a szokásosnál nehezebben lehet majd tájékozódni, ezért minden járművezetőtől fokozott figyelmet kérünk.

 

Forgalomtechnikai változások

A belvárosi utak, csomópontok felújítása és átalakítása után 2017. november 20. és 2017. november 30. között elvégzik a forgalomtechnikai átalakítást is: kicserélik és/vagy átprogramozzák a jelzőlámpákat, valamint átfestik az útburkolati jeleket is. Egy-egy szakasz átalakítása egy, esetenként két napot vesz igénybe a következő ütemezés szerint:

 

november 20.

2.

Miklós utca

nyugati kiskörút – Piac utca között

november 21.

3.

Szent Anna utca

Piac utca – Sumen utca között

november 22.

4.

Szent Anna utca

Sumen utca – Attila tér között

november 23 – 24.

5.

Faraktár utca – Kossuth utca

Hajnal utca – Klaipeda utca között

november 25 – 26.

6.

Kossuth utca

Burgundia utca – Piac utca között

november 27.

7.

Széchenyi utca

Piac utca – nyugati kiskörút között

november 28.

1.

Miklós utca

Erzsébet utca – nyugati kiskörút között

november 20.

2.

Miklós utca

nyugati kiskörút – Piac utca között

november 21.

3.

Szent Anna utca

Piac utca – Sumen utca között

november 22.

4.

Szent Anna utca

Sumen utca – Attila tér között

november 23 – 24.

5.

Faraktár utca – Kossuth utca

Hajnal utca – Klaipeda utca között

november 25 – 26.

6.

Kossuth utca

Burgundia utca – Piac utca között

november 27.

7.

Széchenyi utca

Piac utca – nyugati kiskörút között

november 28.

8.

Széchenyi utca

nyugati kiskörút – Nyugati utca között

november 29.

 

Az egyes szakaszok átalakítása után ott már az új rend szerint lehet közlekedni, míg a beavatkozással nem érintett területeken még a régi forgalmi rend lesz érvényben. Az átmeneti időszakban fokozott figyelemmel kell az autósoknak közlekedni. A változást mindenhol tábla jelzi, emellett – mivel idén februárban Debrecen csatlakozott a Waze Connected Citizens rendszeréhez – mobiltelefonokon és a debrecen.hu honlapon naprakészen követhető, hogy hol van felújítás a belvárosban.

A belvárosi forgalmi rend átalakítása decemberre fejeződik be, utána a teljes szakaszon az új rendnek megfelelően lehet közlekedni.

Exit mobile version