Fontolgatja a kormány a lazítást az idősotthonokban?

Fotó: Pexels.com

A társadalom egészét érintő korlátozások enyhítéséről azonban még nem lehet beszélni.

Járványügyi konzultáción járt Orbán Viktor, az eredményről pedig facebook-oldalán számolt be egy élő közvetítésben. Beszélt a kínai vakcináról is, hiszen ma kezdik az oltást a háziorvosi rendelőkben a Sinopharm oltóanyaggal.

Nekem is reményt ad ez, hogy talán valamikor a jövő héten a védekezés irányítói is sorra kerülhetnek

mondta a miniszterelnök utalva arra, hogy a kínai vakcinával fogja a tervek szerint megkapni a szükséges védettséget.

A harmadik hullám felfutó ága és az elérhető vakcinák számának növekedése a kormányfő szerint párhuzamosan mozog, így a „jó hír és a rossz hír is egyszerre van velünk.

A kormány március 1-ig hosszabbította meg a jelenleg is érvényben lévő járványügyi korlátozásokat. Pár napjuk maradt a hivatalos döntésre és annak bejelentésére, hogy ha fenntartják az intézkedéseket, akkor azok meddig lesznek pontosan érvényben. A kormányzati közlések napok óta arról szólnak, hogy nincs esély a nyitásra, vagy mérsékelt lazításra.

Videó: Orbán Viktor hivatalos facebook oldala

Orbán Viktor is kitért arra, hogy

könnyítésről egyelőre nem lehet beszélni, de egy olyan kérdés van, amelyet meg fognak fontolni.

A megfontolandó kérdés az idősotthonok lakóira vonatkozik, hiszen a szociális és bentlakásos intézményekben az átoltottság már 80% körüli, ezzel a legveszélyeztetettebb csoport már rendelkezik egy bizonyos fokú védelemmel. A kormányfő szerint

Itt szeretnének valami emberileg elfogadható megoldást találni.

A háromnapos járványügyi tanácskozás a miniszterelnök és a szakemberek között holnap folytatódik.

Exit mobile version