Holnap a szokásos csütörtöki sajtótájékoztatón eshet szó a várt enyhítésekről – több fontos döntést is ismertethet Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.
A kormány 3,5 milliós oltottsághoz kötötte az enyhítéseket és a terasznyitást. A kormány eddigi kommunikációja szerint 4 millió oltottnál újabb mérföldköveket jelenthetne be. Ugyan a 3,5 milliós oltottságot a hét közepére datálták, nagyon úgy néz ki, hogy ez mégsem jött össze. Ahhoz ugyanis, hogy holnapig elérhessék a kitűzött célt, ma csaknem 140 000 oltást kellene beadni, ami az elmúlt 4 napban oltott összes mennyiségének felel meg.
De mi jöhet a bűvös 4 millió után?
A miniszterelnök május elejére saccolja a 4 millió beoltottat, ezután lehet majd menni koncertekre, szállodákba, fürdőkbe és szociális eseményekre. A Magyar Hírlap azt írta, hogy az éttermek ekkorra a belső tereiket is megnyithatják, azonban ismét érvénybe lép majd a korábbi szabály, miszerint a személyzetnek kötelező lesz a maszk viselése, míg a vendégek csak a fogyasztás idejére válhatnak majd meg a maszkoktól. A 4 milliós álomhatár már a jövő héten elérhető, ha az oltási kedv megélénkül.
Ennek érdekében a kormány tíznapos oltókampányt hirdetett, s mint kiderült a kínai Sinopharm-vakcinával minden 45 év felettit beoltanának. A kampány sikeressége érdekében pénzzel ösztönöznék a háziorvosokat, hogy kínai vakcinával oltsanak.
Továbbra sincs hír a védettségi igazolvány jogosítványairól, holnap erről is szó eshet. Sokakat foglalkoztat, hogy milyen többletjogosultságot is jelent az okmány. Több információ is kering arról, hogy a 4 milliós oltottsághoz kötött enyhítések nagy részét csak védettségi igazolvánnyal lehet majd igénybe venni. Azonban, mint korábban elhangzott az éttermeket, vendéglátóegységeket védettségi igazolvány nélkül is szabadon lehet majd látogatni, és az ott dolgozóknak sem lesz kötelező az oltás felvétele.










Hozzászólások