Fontos napok Debrecenben: ezen sok múlik +fotók

A Debreceni Egyetem a Debrecen Város Önkormányzatával közösen szervezte meg az „Ipar napjai Debrecenben„ című szakmai kiállítást, ahol az előadások mellett a kar több mint 70 partnervállalata is bemutathatta szolgáltatásait, munkalehetőségeit. A rendezvény célja, hogy az együttműködés hatására Debrecen vonzóbb legyen a befektetők számára.
 

A Debreceni Egyetem Műszaki karának épülete ad otthont annak a találkozónak, ahol az ipar jelenlegi kérdéseiről tartanak előadást a szakma, és az egyetem képviselői egyaránt. A két napos rendezvény egyik célja, hogy Debrecen, és az Egyetem közös együttműködésével nagyobb hatékonyságot érjenek el az ipari szektorban.

Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora a program megnyitóján elmondta, hogy az intézmény az ipari együttműködési rendszerekben, másnéven klaszterekben látja a jövőt, melyet az is alátámaszt, hogy jelenleg Debrecenben valamennyi akkreditált klaszter élén egyetemi ember áll. Szűcs Edit, a Debreceni Egyetem Műszaki Karának dékánja szerint lényeges, hogy az egyetemi mérnökképzés hatékonyan járuljon hozzá a város gazdaságfejlesztéséhez, és a külső befektetők számára is vonzóbb legyen a város.

 Papp László (Fidesz-KDNP) a konferencián ismertette az önkormányzat csütörtök délelőtt elfogadott határozatát, amely reeményeik szerinte áttörést hozhat a helyi gazdaságfejlesztésben.  .

A csütörtöki megnyitón Póser Zoltán, a Debreceni Város- és Gazdaságfejlesztési Központ ügyvezetője elmondta, hogy Debrecen a munkaerő ellátottságban az első 4 város közé sorolható, de vannak még kiaknázatlan területek, és a cél, hogy 200 milliárd Ft-nyi GINOP pályázat hasznosuljon a térségben.

A találkozón az egyetem partnerintézményei is bemutatták termékeiket, szolgáltatásaikat is, melyeket interaktívan is kipróbálhattak az ide látogatók. A program 2 napja alatt szekcióülések keretében vitatják meg az ipari szektor és az egyetem képviselői az újonnan felmerült szakmai kérdéseket, kihívásokat.

Fotók: Balló Béla

Exit mobile version