Fütyölt a szirénázó rendőrökre a csempész, 13 millás szajré volt nála

Tizenhárommillió forint értékű cigarettaszállítmánnyal próbált elmenekülni egy csempész a rendőrök elől Nyíregyházán – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense pénteken az MTI-vel.

    

Fedor Rita elmondta, hogy a személygépkocsival közlekedő férfit csütörtökön a kemecsei rendőrőrs munkatársai akartak ellenőrizni a szabolcsi megyeszékhelyen, de ő figyelmen kívül hagyta a megállásra felszólító megkülönböztető fény- és hangjelzést, és nagy sebességgel továbbhajtott. A menekülő sofőr végül járművével egy zsákutcába fordult be, ahol megállásra kényszerült.
    
A rendőrök ellenőrizték a gépkocsit, ekkor kiderült, hogy a hatósági jelzése hamis, sőt további négy, különböző országhoz tartozó hamisított rendszámtábla volt a járműben. A kocsi utas- és csomagterében 15 593 doboz magyar zárjegy nélküli, csempészett cigarettát is találtak.
    
A rendőrök a 40 éves, külföldi állampolgárságú sofőrt előállították, majd a cigarettával és a hamis rendszámtáblákkal együtt átadták az ügyben illetékes Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak.

(MTI)

Exit mobile version