Gyakorlatorientált képzések a GTK-n

Fotó: Kiss Lóránt

A szakképzésektől egészen a doktorképzésekig terjed a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar (DE GTK) képzési palettája. A gazdaságtudományok mellett a sport-, a bölcsészet- és az agrártudományok képzési területhez kapcsolódó szakok is megtalálhatók a rajta.

Ötezres hallgatói létszámával a Debreceni Egyetem legnépesebb kara a GTK. Jelenleg 9 alap- és 13 mesterszakos képzést, illetve 4 felsőoktatási szakképzést kínálnak.

A legmeghatározóbb szakok:

Pető Károly, a kar dékánja ismertette a képzések szintjeit:

– Régiónkban 600-800 céggel állunk szerződésben azért, hogy hallgatóinkat fogadják gyakorlatra. Sok hallgatónk úgy érkezik vissza ezekről a helyekről, hogy állásajánlatot kapott a gyakorlati helytől – tájékoztatott Pető Károly. Hozzátette: a GTK egyre több mesterszakos képzése duális formában zajlik, melynek során a hallgatók a képzési idejük csaknem felét az egyetemen, a többi időt egy a képzéshez csatlakozott munkahelyen töltik.

Nem csak Debrecenben

A Szolnok Campus harmadik éve része a GTK-nak, ahol a debreceni szakok szintén elérhetőek, vagyis oda is lehet jelentkezni. Emellett Kisvárdán, Nyírbátorban és Nagyváradon is indítanak különböző képzéseket.

Idén új szakokat is indít a GTK Debrecenben:

Nyírbátorban új szak lesz a gazdálkodási és menedzsment felsőoktatási szakképzés, míg Szolnokon ellátásilánc menedzsment szak indul.

A gazdaságtudományi képzésben résztvevő, mesterszakos hallgatóknak minden évben külföldi tanulmányutakat szerveznek.

Azt látjuk, hogy végzett hallgatóink 90%-a egy éven belül képzettségének megfelelő munkát talál

emelte ki a dékán.

Forrás: Debreceni Egyetem Sajtóiroda – Ocs

Exit mobile version