Gyorshajtás eredményezett súlyos balesetet Debrecenben – fotókkal

Kép: Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség

A Debreceni Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat az ellen a fiatal sofőr ellen, aki a város egyik forgalmas útszakaszán a megengedett 50 km/h sebességet jelentősen túllépve nekiütközött egy autóbusznak.

A vádlott 2022. november 7-én 13 óra körül személygépkocsival közlekedett Debrecenben, a járműben az anyósülésen utasként szállította barátnőjét, a sértettet.

A baleset helyén és időpontjában borult idő volt, azonban időjárási vagy egyéb körülmény hátrányosan nem befolyásolta az út, illetve az autóbusz láthatóságát.

A vádlott haladási irányában volt a helyi járatú autóbusz végállomása, illetve a buszforduló, amelynek a szervizútjáról szabályosan közlekedve kikanyarodott egy helyi autóbusz. A vádlott azonban rendkívül nagyfokú figyelmetlensége miatt és azért, mert legalább 100 km/h sebességgel közlekedett, későn észlelte az útra felhajtó autóbuszt és haladási sebességével nekiütközött a jármű csuklórészének, majd onnan a füves padkára sodródva állt meg.

Gyorshajtás eredményezett súlyos balesetet Debrecenben
Kép: Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség

A fiatal sofőr KRESZ megszegése miatt az általa vezetett személygépkocsiban tartózkodó sértett 8 napon túl gyógyuló csonttöréses sérülést szenvedett, továbbá a vádlott is megsérült.

Az ügyben a nyomozást a Debreceni Rendőrkapitányság folytatta le.

A Debreceni Járási Ügyészség a bűncselekmény elkövetését beismerő vádlott ellen közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon. A járási ügyészség a vádiratban indítványozta, hogy a járásbíróság tárgyalás nélkül, az iratok tartalma alapján a vádlottal szemben pénzbüntetést szabjon ki és hosszabb időre tiltsa el őt a közúti járművek vezetésétől.

Forrás: Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség

Exit mobile version