Autóbusznak ütközött.
Vádat emelt a Debreceni Járási Ügyészség ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt az ellen a férfi ellen, aki főútvonalon haladva nekiütközött egy autóbusznak. A vádhatóság közleménye szerint,
a vádlott május 13-án 21:00 óra körül közlekedett Debrecen felől Mikepércs irányába a 47-es számú főúton úgy, hogy a vezetés megkezdése előtt nagyobb mennyiségű szeszes italt fogyasztott és a biztonsági övét sem használta. A baleset helyén és időpontjában éjszakai, közvilágítás nélküli látási viszonyok voltak, időjárási körülmények nem nehezítették a közlekedést.
A vádirat szerint, a férfi ittassága és nagyfokú figyelmetlensége miatt áttért a szemközti forgalmi sávba és ott
az autó elejével nekiütközött a szabályosan közlekedő autóbusznak, amelyen több utas tartózkodott.
Az ütközés következtében a vádlott járműve megpördült és a földes-füves útpadkára sodródva állt meg. Az ütközés következtében az autóbusz egyik utasa 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A vádlottnak súlyos, életveszélyes sérülései keletkeztek.
A vádlott többszörös KRESZ szabályszegő magatartásának eredményeként jött létre a baleset és keletkezett a sértett sérülése. A bűncselekmény elkövetését beismerő vádlott ellen a Debreceni Járási Ügyészség indítványozta, hogy a járásbíróság tárgyalás lefolytatása nélkül, az iratok tartalma alapján










Hozzászólások