Holnap este 22 óra 50 perckor lesz a nyári napforduló

lelektunder.hu

Kezdődik a csillagászati nyár.

Ahogyan a nagykönyvben megvan írva, ekkor „fordul” meg a Nap, amely a téli napforduló óta folyamatosan haladt észak felé, útja a Ráktérítőig tartott, ahol csütörtökön delel. Innentől viszont ellentétes irányt vesz, elindul a Baktérítő felé, ahová féléves vándorlás után télen érkezik majd meg. A nyári napforduló összeforr Szent Iván napjával, illetve éjjelével, azonban az évek során június 24-e helyett már június 20-án vagy 21-én következik be a legrövidebb éjszaka. Ennek oka a Föld forgástengelyének térbeli elmozdulása, amelynek következtében évente 24 percet tolódik a napállás maximumának időpontja.

(MTI/HP)

Exit mobile version