Nehéz megszokni, hogy egyre korábban megy le a Nap, és főleg azóta feltűnő, hogy október végén visszatértünk a téli időszámításra. Rohamosan nő a sötét periódus hossza, december második felében már csupán nyolc és fél óra telik el napkelte és napnyugta között, vagyis a 24 órából 15,5-öt töltünk természetes fény nélkül. A sötét, szomorkás telet erősíti a gyakori szürke, borongós idő, a kedélyállapotunk csak süllyed – írja a 24.hu.
Jó hír viszont, hogy itt a vége, december 21. a téli napforduló napja, az év legsötéttebbike, innentől kezdve nő a világos periódus hossza.
A téli napforduló az az egyetlen pillanat, amikor Földünk forgástengelye a legnagyobb szögben hajlik el a Nap sugaraitól, idén egészen pontosan december 21-én 10 óra 21 perc 41 másodperckor.
Naponta egy-két perccel, de innentől kezdve a napkelte és a napnyugta egyre távolodik egymástól, mind hosszabb ideig láthatjuk csillagunkat, hogy aztán a tavaszi napéjegyenlőségre egálba kerüljön sötét és világos. Ezt követően a nyári napfordulóig nő a nappal előnye, majd visszavonulót fúj, és az őszi napéjegyenlőség után ismét a sötétség kerül túlsúlyba.










Hozzászólások