A Vicc ABC után, ahol átvettük a humorhoz kapcsolódó legfontosabb fogalmakat, ebben a cikksorozatban a humortípusokat mutatjuk be röviden.
Az önostorozó vagy önromboló humorfajta hasonlít az énvédő humorhoz, azonban azzal ellentétben nem pozitív, hanem negatív töltete van. Pszichológiai szempontból a legkevésbé egészséges típus, mégis sokakra jellemző. Azon a tudatalatti logikán alapszik, hogy ha az ember első kritikusa saját maga, akkor mások már kevésbé tudják őt bántani, így elkerülheti a támadásokat. Az ilyen emberek gyakran nagyon viccesek tudnak lenni, de saját kontójukra viccelődnek, és a felszínen mulatságosnak tűnő módon húzzák le és kritizálják önmagukat. Hajlamosak másokkal együtt nevetni, ha azok kigúnyolják őket, és általában humorral rejtik el valódi érzéseiket a külvilág elől. A kutatási eredmények szerint ez sokszor alacsony önbecsülésből fakad, és „művelői” gyakran boldogtalanok, szoronganak és nem ritkán elégedetlenek személyes kapcsolataikkal.
Az Önostorozó humor én-negatív. Az ilyen ember elsősorban magából csinál tréfát, sőt másokkal együtt nevet saját maga megszégyenítésén és kifigurázásán. Emögött alacsony önbecsülés bújik meg. Például, ha valakit az iskolában a társai bántanak, az önvédelemből megpróbálhat ennek elébe menni azzal, hogy magából a bántalmazói helyett csinál hülyét.
Vicceit elsősorban önmaga rovására mondja el, önmagából társasági bolondot fabrikál, és a többiekkel együtt nevet önmaga megszégyenítésén és kifigurázásán. Humora mögött szeretetéhség bújik meg, miközben negatív érzéseit leplezni próbálja.
Az önostorozó humor talán a „veszélyesebb” Julie Aitken Schermer, kanadai kutatópszichológus meglátása szerint, mivel ez a magányosság érzésével társul, és azzal, hogy az illető úgy érzi, senkinek sem számít, senkinek sem fontos.
Forrás: Mindset pszichológia, egy.hu és rakéta.hu










Hozzászólások