Orbán Viktor: Húsvétig mindenkit beoltanak, aki regisztrált

Orbán Viktor / MTI

Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádiónak adott hagyományos, péntek reggeli interjút, melyben arról is beszélt többek között, hogy nincs szükség további szigorításokra – írja az MTI.

Ez a koronavírus-járvány második hullámának a 94. napja. Meg vagyunk gyötörve rendesen

indította szokásos interjúját Orbán.

Orbán Viktor szerint a magyar válságkezelés két tudáson alapul. Az egyik az orvosi, szakértői, tudományos tudás, a másik a tapasztalat, hogy az emberek mit akarnak, és ezt a kettőt kell politikai döntéssé kombinálni. Ebből ő azt látja, hogy nem kell további szigorításokat bevezetni.

Arról is beszélt, hogy ha még több vakcinát sikerül szereznie Magyarországnak, a beoltottsággal együtt járó védettség megfékezi a járvány további terjedését, ezt követően pedig a beoltott emberek és a fertőzöttek számát kell nézni.

Az oltási táblázat tanúsága szerint, ha a kínai vakcinával is elkezdenek oltani Magyarországon, akkor

minden olyan ember, aki eddig regisztrált, húsvétig meg is kapja a vakcinát.

Ez több mint kétmillió embert jelent, vagyis ha a magyar oltási tervet összevetjük az európai helyzettel, akkor május végére 3,5 millióval több embert tud beoltani Magyarország egy ugyanilyen méretű EU-tagországhoz képest – fűzte hozzá a miniszterelnök. 

Megjegyezte, hogy a vakcinabeszerzéseket továbbra is folytatni kell, hiszen a gyártók óvatosan hat hónapot mondanak az oltás védőképességéről.

„Nekünk fel kell készülni arra, hogy 6–7–8 hónap után újra be kell az oltani az embereket, ezért a vakcinabeszerzéseket folytatni kell”

szögezte le.

Ha százezer vakcina leesik egy teherautóról, ott kell lennie egy magyar portyázónak, aki elkapja

fűzte hozzá.

A vakcina lekötésekről elmondta, hogy az Európai Unió kedvező áron jó üzleti konstrukciókat hozott létre, viszont az idővel baj van, ott mutat gyengeséget az EU rendszere, és ezért kellett Magyarországnak vakcinát szerezni Oroszországból és Kínából.

Ami az igazolványokat illeti, Orbán Viktor azt mondta, tegyük meg az előkészületeket; erre vonatkozó kérdés lesz a konzultációban is. Három csoport van: oltottak, átesettek és a nem átesettek, akiknek van antitestjük. Utóbbiakról a miniszterelnök azt mondta, az lenne a korrekt, ha meg tudnák oldani, hogy ők is felkerülhessenek a védett személyek listájára.

A konzultációnál meglátjuk, hogy az emberek mit gondolnak. Nincs annál izgalmasabb, amikor az ember a saját fajtájáról visszajelzést kap

fogalmazott a miniszterelnök.
Exit mobile version