Idén is népszerű a Debreceni Egyetem a felvételizők körében

Fotó: Kiss Lóránt

A tavalyi eredményét, sőt az országos átlagot is felülmúlta a jelentkezők számát tekintve a debreceni intézmény.

A legnépszerűbb felsőoktatási intézmények között van idén is a Debreceni Egyetem a jelentkezők számát illetően- számol be az eredményről az egyetemi portál. Február közepéig kellett elektronikus úton jelezni az általános felvételi eljárásban, hogy a jelentkezők mely hazai felsőoktatási intézményben szeretnék majd folytatni a tanulmányaikat.

A Debreceni Egyetem az ország legnépszerűbb egyetemei között van, amit jól mutat az, hogy az elmúlt években egyre többen választották az intézményt a felvételik alkalmával. Emellett a nemzetközi rangsorokban elfoglalt előkelő, évről évre javuló helyezések is a képzőhely hazai és nemzetközi szinten meghatározó szerepéről tanúskodnak.

mondta Bartha Elek, a DE oktatási rektorhelyettese.

A legfrissebb adatok szerint a Debreceni Egyetemet összesen több mint 16 ezer felvételiző jelölte meg jelentkezési lapján. Ezek közül az első helyes jelölések száma 9167. Tavaly ugyanez a szám mindössze 8000 volt. A 2020-as felvételihez viszonyítva több mint 14 százalékos növekedés figyelhető meg az első helyes jelentkezéseket tekintve, ami az országosan mérhető 11 százalékos átlagot jóval meghaladja.

Fotó: unideb.hu

Ez azt jelenti, hogy a jelentkezők értékelték a Debreceni Egyetem országosan egyedülálló, szinte minden tudományterületet lefedő képzési kínálatát, és ennek megfelelően minél többen szeretnének az intézményben tanulni. Évek óta tartja a második helyet a DE az országos felsőoktatási intézmények között, fokozatosan növekszik az országos felvételizőkön belül a jelentkezők száma. Képzési szerkezetünk  a magyar felsőoktatás csaknem teljes képzési spektrumát lefedi, és nem mutat olyan ingadozásokat, mint a szűkebb képzési kínálatot nyújtó intézmények. Ennek fényében különösen fontos, hogy az országos átlaghoz képest javulnak az eredményeink.

részletezte az eredményeket Bartha Elek.

A legnagyobb növekedés

A legnagyobb növekedés a Népegészségügyi Karon tapasztalható, ott 36 százalékkal többen jelölték meg az egyetem valamelyik szakját, de emellett a jogtudományi, valamint a mezőgazdasági és élelmiszertudományi képzések iránt is közel harminc százalékkal nőtt az érdeklődés. Hasonlóan jelentős emelkedés látható a gyógyszerész és a fogorvosi képzések esetében is az egyetem közleménye alapján.

Évek óta a gazdaságtudományi területek a legnépszerűbbek, ez idén sem alakult másképp. Összesen 2051-en jelölték meg első helyen a felvételizők a Gazdaságtudományi Kart. Ezt követi a

Az általános felvételi eljárásban hiánypótlásra július 9-ig van lehetőség, eddig lehet módosítani a jelentkezési sorrenden is. Az egyes képzőhelyek esetében megállapított ponthatárok várhatóan július 22-én jelennek meg.

Exit mobile version