Az Irodalom Éjszakája május végétől különleges irodalmi kalandozásra hív, amikor is három estén át, huszonnégy ország huszonnégy szerzőjétől színészek olvasnak fel részleteket az irodalomhoz nem feltétlenül kötődő, azt azonban feltétlenül új megvilágításban láttató helyeken.
Idén május 31. és június 2. között érkezik Debrecenbe az Irodalom Éjszakája, ami 2024-ben is rendhagyó programsorozattal várja érdeklődőit. Az esemény során három estén át 24 ország 24 szerzőjétől olvasnak fel részleteket a Csokonai Színház színészei irodalmi – vagy kevésbé irodalmi, de mégis ahhoz annál inkább kapcsolódó, valamint új megvilágításba helyező – szövegekből.
Mi is pontosan az Irodalom Éjszakája?
Az első Irodalom Éjszakáját 2006-ban Prágában rendezték, Magyarországon a budapesti Cseh Centrum kezdeményezte a meghonosítását, és 2016-tól minden évben megrendezésre kerül.
2019 óta Budapest mellett Debrecen is helyet ad a különleges hangulatú felolvasásoknak.

Az egynaposként indult Irodalom Éjszakája 2020-ban bővült 3 estés programmá. A projekt szervezője az EUNIC Hungary (a Budapesten működő európai kulturális intézetek és nagykövetségek kulturális részlegeinek ernyőszervezete).
Az idei téma, amelyhez a kiválasztott szövegek kapcsolódnak: túlsó part.
Debrecenben immár hatodik éve hangulatos belvárosi helyszínek adnak otthont az irodalmi felolvasásoknak. A világirodalmi paletta sokféle árnyalatát felvonultató szövegek a Csokonai Nemzeti Színház színművészeinek előadásában kelnek életre.
Ezt olvasta már?
Jön a Nagyerdei Szabadtéri Színpad idei évada, holnap már indul a jegyértékesítés
A debreceni Irodalom Éjszakája védnöke: dr. Puskás István kulturális alpolgármester.
Útmutató a programsorozathoz:
- A felolvasásokra 8 szabadtéri helyszínen párhuzamosan kerül sor 19:00 – 21:30 között, esőhelyszínt biztosítanak
- Minden helyszínen egy adott szerző művének 10-15 perces részlete hangzik el 19.00, 19.30, 20.00, 20.30, 21.00 órai kezdéssel
- Az egyes helyszínek a különböző napokon különböző országok irodalmából adnak ízelítőt
- Mindenki maga állíthatja össze aznapi irodalmi barangolásának útvonalát, ehhez nyomtatott térképet adunk segítségül
- A programon való részvétel ingyenes és előzetes regisztrációt nem igényel
Játék? Játék!
Az eseményhez kapcsolódóan a szervezők megtartják hagyományos játékukat, melyben a szerencsések értékes könyvcsomaggal gazdagodhatnak. A játék szabályait a rendezvényt megelőző héten teszik közzé.
További részletekért kattintson IDE!
Ilyen volt a tavalyi Irodalom Éjszakája:
Már csak kettőt kell aludnunk, és jön az Irodalom éjszakája három napon át Debrecenben
Irodalom Éjszakája Facebook
Irodalom Éjszakája Instagram
Irodalom Éjszakája YouTube