Interaktív színházi előadás lesz szombaton a Csokonai Fórumban

Fotó: Csokonai Színház

Civilek és színházi szakemberek csaknem egy éve tartó közös munkájának az eredménye az előadás.

Izgalmas előadás várja a nézőket szombat délután a Csokonai Fórumban. A teátrum közleménye szerint,

kreatív, vállalkozó kedvű civilek gondolkodtak együtt színházi szakemberekkel csaknem egy éven át a jövőről. Ebből a közös gondolkodásból született meg egy előadás, az Ábrahám, amelyet november 26-án 16 óra 30 perctől és 19 óra 30 perctől láthat először a közönség a debreceni Csokonai Fórum Kóti Árpád termében.

A nem mindennapi darab utópisztikus világba kalauzolja majd a színházszerető közönséget.

2062-re a civilizációnk a pusztulás szélén állt. A végzetes zuhanástól Ábrahám mentette meg az emberiséget. Ábrahám, aki 2012-ben látta meg a napvilágot Debrecenben. Születésének körülményei rendkívüliek, ahogyan a kor is, amelyben világra jött. A 21. század első felében a világ vesztébe rohant – e félévszázados ámokfutásnak lehetünk szemtanúi e színházi kísérlet során.

Idén februárban kezdte meg működését a Csokonai közTér, a Csokonai Színház kreatív alkotóműhelye, Ábrahám történetéről akkor hallhattak először a debreceniek. Májusban egy sajtóbemutatót tartottak, szombaton pedig a Csokonai Fórum Kóti Árpád termében állítják színpadra a debreceni jövő hősének történét, amelyben nézőik nem csak szemlélői, hanem résztvevői is lehetnek az eseményeknek.

FONTOS

Az előadás ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni az alábbi emailcímen lehet: varga.nikolett@csokonaiszinhaz.hu 

Exit mobile version