Ittas volt a buszvezető, megsérült két utas Debrecenben

Fotó: ugyeszseg.hu

Vádat emeltek ellene.

Vádat emelt a Debreceni Járási Ügyészség súlyosabban minősülő ittas járművezetés miatt egy buszvezetővel szemben, aki belehajtott egy előtte álló autóba. A vádhatóság közleménye szerint,

a férfi 2022. december 5-én, délután, egy távolsági autóbuszt vezetett Debrecenben, négy utast szállítva. A járművezetés megkezdése előtt a férfi azonban szeszes italt fogyasztott. Amikor egy útkereszteződéshez ért, nem tartott elegendő követési távolságot az előtte haladó autótól, és ittassága miatti figyelmetlenségében hátulról nekiütközött a forgalmi okokból lassító személyautó hátuljának, ami a lökés hatására nekiütközött az előtte szintén lassítva haladó kisbusz hátsó részének.

A baleset miatt két utas is megsérült. Egy álló, és egy leszállni készülő idős asszony esett el az ütközés során, és nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A Debreceni Rendőrkapitányság nyomozása során megállapították, hogy az autóbusz vezetője ittasan ült kormány mögé, és emellett több közlekedési szabályt is megszegett. A Debreceni Járási Ügyészség a tettét beismerő elkövetőt súlyos testi sértést okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettével vádolja.

Vádiratában az ügyészség indítványozta, hogy a férfival szemben

felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki a bíróság, és határozott időre tiltsa el a közúti járművek vezetésétől.

Exit mobile version