Két év, 875 millió forint: versenyképes a Debreceni Egyetem

Mintegy 875 millió forintból korszerűsítette gazdasági működésének folyamatait és szolgáltatásszervezését az elmúlt két évben a Debreceni Egyetem.

 

– Magyarország egyik legjobban működő tudásközpontja jött létre Debrecenben az elmúlt években, a régió és az egyetem versenyképessége pedig összefügg – hangsúlyozta Szilvássy Zoltán rektor a Debreceni Egyetem versenyképességének javítását célzó pályázat zárórendezvényének szerdai sajtótájékoztatóján.

A rektor felidézte: az egyetem Szenátusa május 22-ei ülésén állásfoglalásban erősítette meg, hogy az intézmény fókuszterülete az egészségipar, amely a betegellátáson túl többek között az élelmiszeripart, az orvosi műszergyártást, a gyógyszeripart és a turizmust is magában foglalja.

– A vállalatokkal, gazdasági szereplőkkel, döntéshozókkal való együttműködésben és a fókuszterület megtalálásában látjuk leginkább a versenyképesség javításának lehetőségeit. De mindez semmit nem ér, ha nincs meg az a belső struktúra, intézmény- és gazdaságirányítási, oktatásfejlesztési rendszer, amely mindezt ki tudja szolgálni – mutatott rá Szilvássy Zoltán rektor.

Köpeczi-Bócz Tamás, az Emberi Erőforrások Minisztériumának európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára beszédében kiemelte: a Debreceni Egyetemnek az országos versenyképességre is van hatása, hiszen a térség humánerőforrás fejlesztése javítja a piaci pozíciót is. A munkaerőpiaci kompetencia a lakosok képzettségében mutatkozik meg. 2020-ig európai szinten a felsőfokú végzettséghez kötött munkahelyek száma a becslések szerint 5 százalékkal nő. A kormányzat célja a felsőfokú végzettséggel rendelkezők arányának és a kutatók létszámának növelése, az oktatók hatékonyabb bevonása a kutatási feladatokba, és a doktoranduszképzésben tapasztalt nagyarányú lemorzsolódás javítása.

– A felsőoktatás kulcsfontosságú stratégiai ágazat, egyben a helyi társadalom gazdasági fejlődésének motorja is. A következő években tovább fog nőni a felsőfokú végzettséget igénylő munkahelyek száma, ezért még több ember számára kell elérhetővé tenni az egyetemi tudásbázist, ezt segíti többek között az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) is – mondta el az államtitkár.

Solti Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának intézményirányítási és finanszírozási rendszer kialakításáért felelős miniszteri biztosa szerint a Debreceni Egyetemen olyan stabil szervezeti struktúra és irányítási rendszer jött létre, amely lehetővé teszi a stratégiai célok megvalósítását.

Bács Zoltán kancellár a most zárult projekt kapcsán kifejtette: a centrumok megszűnése és a kancellária bevezetése miatt az elmúlt két évben alapjaiban kellett átalakítani az egyetem szervezetét, és a gazdasági működés folyamatait is újra kellett tervezni.

– A fejlesztés során kialakított SAP kompetencia központ nemcsak szervezet-, folyamat- és tudásfejlesztést jelent, de százmilliós megtakarítást is eredményez a Debreceni Egyetemnek, emellett országosan is egyedülálló – szögezte le Bács Zoltán kancellár.

Jenei Attila, a Debreceni Egyetem Nemzetközi Oktatást Koordináló Központjának igazgatója a tájékoztatón elmondta: az oktatás egyik legfontosabb versenyképességi mutatója az, hogy nemzetközi szinten mennyire piacképes a tudás. Hozzátette: hazánkban legnagyobb létszámban a Debreceni Egyetemen tanulnak külföldi hallgatók, ez a Magyarországon tanuló összes külföldi diák negyede.

(unideb.hu)

Exit mobile version