Két hét alatt tíz újpesti diák próbálta megölni magát

Az önkormányzat számára egyértelmű volt, hogy lépni kell, augusztussal indul egy segítő program.

A tanév első két hetében tíz újpesti középiskolás próbált véget vetni életének, az egyikük öngyilkossági kísérlete pedig tragédiával ért véget – derül ki az RTL Híradó riportjából. Több mint ezer középiskolás bevonásával ezután kezdték el vizsgálni az újpesti iskolákba járó diákok mentális állapotát. Az eredmény a kutatást végző önkormányzati ifjúsági referenst is megdöbbentette. Andula Zsuzsanna elmondta, az első, 1007 fő bevonásával készült felmérésükből az derült ki:

A diákok mindössze 29 százaléka nem élt át gyerekkori ártalmas élményt.

A többiekről ezt tárta fel a felmérés:

47 százalékukat érte már szóbeli bántalmazás;

21 százalékukat bántalmaztak fizikailag;

26 százalékukat bántalmazták szexuálisan;

31 százalék élt meg érzelmi elhanyagolást;

23 százalék élt meg fizikális elhanyagolást;

Válaszul Újpest önkormányzata a Hétszínvilág Egyesület segítségével két terápiás szobát hozott létre. Ezekben heti 3 órában foglalkozik majd a fiatalokkal két szakember. Augusztus elsején indul az egyelőre három hónapig tartó pilot program, amire eddig 75 diák jelentkezett. A program elindítása idáig kevesebb mint 10 millió forintba került.

Exit mobile version