Kezdődik: jogállamiság-vita Magyarországról

Az Európai Parlament a magyarországi jogállamiságról vitázik kedden 15 órakor. Másnap a ház arról dönt, fel kell-e lépnie az EU-nak az uniós értékek megsértésének súlyos veszélye miatt.

A vitán jelen lévő Orbán Viktor miniszterelnök a vita elején fejti ki álláspontját az Európai Bizottság alelnöke, Frans Timmermans felszólalása után. Most első ízben kérheti a tagállamoktól az Európai Parlament, hogy indítsák el a 7. cikk szerinti eljárást egy tagállam ellen, amelyben felmerült az uniós értékek megsértésének veszélye.

A plenáris ülésen zajló vita élőben követhető az EP Live és az EbS+ csatornákon.

A demokrácia, jogállamiság és alapvető jogok helyzetének romlása miatt az Európai Unióról szóló szerződés 7-es cikkelye alapján a képviselők 2017 májusában arra utasították az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságot, hogy készítsen plenáris szavazásra kerülő különjelentést Magyarországról. Judith Sargentini (Zöldek, Hollandia) parlamenti jelentéstevő a jelentéstervezetet 2018. márciusban ismertette az állampolgári jogi bizottság tagjaival, akik áprilisig nyújthattak be módosító indítványokat. A jelentéshez a Kulturális és Oktatási, Költségvetés-ellenőrzési, Alkotmányügyi, és Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottságok készítettek véleményt. A bizottsági szavazásra június 25-én került sor; 37 igen, 19 nem szavazattal fogadta el a szakbizottság a jelentést.

A jelentésről az EP plenáris ülése 2018. szeptember 12-én délben szavaz.

Amennyiben a plenáris ülés elfogadja a jelentést, azzal a Tanácsot egyben arra kéri, hogy tegye meg az ilyenkor szükséges lépéseket.

A jelentés elfogadásához a leadott szavazatok kétharmada, egyben az összes képviselő szavazatának abszolút többsége szükséges.

A 7. cikk (1) bekezdése szerint ezután a Tanács megállapíthatja, hogy egy tagállam esetében fennáll az uniós alapértékek megsértésének egyértelmű kockázata és konkrét ajánlásokat fogalmazhat meg a tagállam számára a helyzet javítására.

Háttér

Az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikke, amelyet eddig még sosem alkalmaztak, az uniós alapértékek betartatását szolgálja.

A 7. cikk (1) bekezdése szerint a Tanács négyötödös szavazati többséggel megállapíthatja, hogy egy tagállam esetében fennáll az uniós alapértékek megsértésének egyértelmű kockázata és konkrét ajánlásokat fogalmazhat meg a tagállam számára, hogy megelőzze az alapértékek tényleges megsértését. A cikkelyt a tagállamok egyharmada, vagy az Európai Parlament vagy a Bizottság aktiválhatja.

A 7-es cikkely (2) bekezdése egy másik eljárásra ad lehetőséget, amikor a tagállamok egyharmada vagy a Bizottság javaslata alapján a Tanács megállapíthatja, hogy az alapértékek az adott országban ténylegesen sérültek-e. A Tanácsnak ilyen esetben egyhangú döntést kell hoznia és az EP hozzájárulására is szükség van.

A 7-es cikkely (3) bekezdése a (2) paragrafus alapján hozott döntésnél a konkrét szankciókat indíthatja el, ami a tanácsi szavazati jog felfüggesztését is jelentheti.

További információ

Sajtótájékoztató élőben Judith Sargentini jelentéstevővel (2018.9.12., 14 óra)

Jelentéstervezet a magyarországi helyzetről

Jelentéstevő: Judith Sargentini (Zöldek, Hollandia)

Az eljárás lépései

A 7-es cikk szerinti eljárás (infografika)

Szabadon felhasználható kép- és hanganyag

A magyarországi helyzettel kapcsolatos 2017. májusi állásfoglalás

Alapjogok Magyarországon: a képviselők a 7-es cikkely aktiválását kérik 2017.05.17.

Az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság oldala

A Lisszaboni szerződés

Exit mobile version