Korrupció miatt emeltek vádat három rendőr és egy vállalkozó ellen Debrecenben

Fotó: ugyeszseg.hu

A férfi azt kérte rendőr ismerősétől, hogy intézze el, hogy a szállítmányt ne állítsák meg, ne vonják ellenőrzés alá, és ne szabjanak ki bírságot.

Vádat emelt a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség előnyért hivatali helyzetével egyébként visszaélve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt három rendőr és egy vállalkozó ellen a Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsánál. A vádhatóság közleménye szerint,

2021 márciusában egy Hajdú-Bihar vármegyei mezőgazdasági vállalkozó azzal kereste meg a szabálysértési referensként dolgozó rendőr ismerősét, hogy tehergépkocsival a közlekedési szabályok megsértésével, – a gépjármű leengedett oldalfalai mellett – 150 darab körbálát kíván közúton a tanyájára szállítani. A férfi azt kérte a rendőrtől, hogy szolgálati helyzetéből eredően nyújtson segítséget abban, hogy az általa közölt útvonalon történő szállítás során a rendőrkapitányság közlekedési járőrei a járművet ne vonják közúti ellenőrzés alá és ne szabjanak ki az elkövetett közlekedési szabálysértés miatt szankciót.

A rendőr eleget tett a kérésnek, cserébe azt kérte, hogy a férfi biztosítsa számára az egyik tehergépkocsi használatát, amivel tíz köbméter földet kíván fuvarozni. A vádirat szerint, a vállalkozó a kért ellenszolgáltatás nyújtásába beleegyezett és a tehergépkocsi használatát rendőr ismerősének másnap biztosította.

A rendőr a szállítás előtt felhívta az aznap közterületi járőrszolgálatot ellátó kollégáit, akiket megkért arra, hogy a nagy mennyiségű szalmabálát szállító járművet ne vonják ellenőrzés alá. Ezután ismerősét arról biztosította, hogy a szállítást megkezdhetik, mivel a kollégáival megbeszélte, hogy az ügyben nem lesz rendőri intézkedés.

A nyomozó ügyészség a vállalkozó esetében – aki minősített hivatali vesztegetés bűntettét követte el –  felfüggesztett szabadságvesztés büntetés kiszabására tett indítványt, továbbá mindkettőjük esetében pénzbüntetés kiszabását is kérte. A hivatali visszaélés bűntettét elkövető járőrökkel szemben pénzbüntetés kiszabására tettek indítványt.

Exit mobile version