Kortárs pikniket tartanak a Déri téren

debreceniviragkarneval.hu

Augusztus 20-án délután egy igazi kortárs művészeti randevúra várnak mindenkit. Az esemény koncepciója, a zene, a kortárs tánc és a kortárs festészet összekapcsolása.

A szervezők közleménye szerint az első művészeti performansz az Impressziók, improvizációk – szabadon a szabadban elnevezést kapta és a virágkarneváli héten, augusztus 20-án zajlott. A rendezvény tavaly a Nagyerdőről beköltözött a város szívébe, a hangulatos Déri térre, ahol 25 fiatal és tehetséges képzőművész és több mint 30 táncos szerepelt a programban. Az ott készült festményeket az I. Debreceni Artweek programsorozat záró napján mutattuk be a Kölcsey Központban.

Idén ismét a Déri téren találkozhatnak a kortárs művészetek iránt érdeklődők a két éve megálmodott cross-over programmal, amely új résztvevőkkel kiegészülve nyújt kellemes szórakozást a képzőművészet, kortárs tánc és improvizatív zene kedvelőinek. Ebben az évben néhányan az Alkoss Szabadon Fiatal Művészekért Alapítvány pályázatának díjazottjai közül is csatlakoznak a festőkhöz, valamint az alapítvány Campus fesztiválon elkészülő gigantikus közösségi festménye is látható lesz a téren.

A program augusztus 20-án 14:00 -19:00 óra között zajlik majd. Részletek a hivatalos oldalon.

Exit mobile version