Kortársművészek Kortársművészetben

A Művészi Zene Kör nyári programjai a Kortársművészek Kortársművészetben élményhangversenysorozat eseményeivel folytatódnak, amelyeket július 6-án 14:30 és 29-én 15 órától a DEMKI Újkerti Közösségi Ház előtti közösségi téren rendeznek meg tízedik alkalommal, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.

Az ingyenesen látogatható élményhangverseny-sorozat célja, hogy a közönség gyakrabban találkozhasson a magaskultúrával és élménygazdag, interaktív környezetben ismerkedhessen meg a debreceni kortárs alkotóművészekkel.

A szervezők szélesebb körben szándékoznak népszerűsíteni a művészi zenét és a rajta keresztül megosztott egyetemes tudást, klasszikus értékeket.

A rendezvény hagyományainak megfelelően a többdiplomás alkotó- és előadó-művésztanárok mellett kiemelkedő művésztehetségek és az Alternatív Lehetőségek Művészeti Akadémia hangszeres növendékei is fellépnek.

Támogatók:

A részvétel és a parkolás is ingyenes, a kiemelkedő tehetségek részére támogatás felajánlható.

Forrás: Művészi Zene Kör

Exit mobile version