Kósa: ideje szemléletet váltani

A hatékonyabb egészségmegőrzés át kell hassa az élet minden területét – mondta Debrecen volt polgármestere pénteken Debrecenben. 

    

Kósa Lajos, a Debreceni Egyetem (DE) népegészségügyi kara alapításának 10 éves jubileumi ünnepségén arról beszélt, hogy Magyarországon az egészségügy alapvetően még mindig betegségközpontú. Itt lenne az ideje, hogy azt a szemléletet, amit az egészségmegőrzés terén a tíz éves debreceni népegészségügyi kar képvisel, az élet minden területére, főleg a döntéshozókra kiterjesszék – tette hozzá.
    
Nagy Szilárd, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kabinetfőnöke megerősítette: a hazai egészségügyi ellátást többnyire a krónikus betegellátás jelenti.
    
A hazai lakosság egészségügyi állapota európai összehasonlításban sem jó: magas a túlsúlyos, a cukorbeteg, a szív- és érrendszeri betegek száma, s évente 30 ezren halnak meg a dohányzással összefüggésben – sorolta.
    
A kabinetfőnök ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy az állami intézkedések – a népegészségügyi termékadó, a nem dohányzók védelméről szóló törvény hatása, a szeptembertől hatályos közétkeztetési rendelet, a mindennapos testnevelés bevezetése – az egészségi állapot javulásában is érezteti majd a hatását, de ezt a célt szolgálja az alapellátási modellprogram, vagy a HPV-vakcinázás általános iskolai programja is.
    
Nagy Szilárd a jövő kihívásának nevezte a szemléletváltást az egészségügyben, amit jól szolgál az egyetemeken, a kutatások során felhalmozódott tudás közkinccsé tétele.
    
Szilvássy Zoltán, a DE rektora kiemelte: az egyetem fókuszált területe az egészségipar, amelynek minden területén jelen van a népegészségügy. Példaként említett egy 2,4 milliárd eurós európai uniós, a DE részvételével is zajló egészségfejlesztési programot, amelynek "nincs olyan fejezete, ami nélkülözné a népegészségügyi kar diszciplináit".
    
Széles Diána, Debrecen alpolgármestere hozzátette: a város egészségtervét a népegészségügyi kar közreműködésével állították össze. Közös sikernek nevezte, hogy 80 kilométer kerékpárút épült az elmúlt években Debrecenben, a mellrákmegelőzési-program keretében pedig minden iskolában, a 11. évfolyamos lányoknak ősszel megtanítják az emlő önvizsgálatát, amely a megelőzés fontos eleme.
    
Balázs Margit, a DE népegészségügyi karának dékánja elmondta: a tíz évvel ezelőtt Magyarországon egyedülállóként megalakult szervezet ma nemzetközileg is versenyképes képzési és továbbképzési programmal rendelkezik.
    
Eddig több mint ezer hallgató vehette át népegészségügyi diplomáját Debrecenben, a jelenlegi tanévben 900 hallgatójuk van.
    
Ádány Róza alapító dékán az ünnepségen felidézte a karalapítás körülményeit, majd Jakab Zsuzsanna, a WHO európai regionális igazgatója Az egészségpolitika és egészségügyi ellátó rendszerek előtt álló kihívások címmel tartott előadást.

(MTI)

Exit mobile version