Érkezett a bejelentés, miszerint Ráckevei Anna, a Csokonai Színház júliusban lejáró szerződésű igazgatónője nem pályázik a direktori posztra. Azt nem tudni, hogy a Jászai-díjas, Érdemes művészt milyen körülmények késztették erre a döntésre (ő maga azt mondta az önkormányzati hírportálnak, hogy inkább a családra és a színészi munkára akar koncentrálni), de bárhogy is van, egy szónak feltétlenül el kell hangzania: KÖSZÖNJÜK.
Mint a szerelem, az élet és a halál tekintetében, úgy egy színház megítélésében is mindenkinek más és más a hozzáállása, a megítélése, így magam csak a saját véleményem tolmácsolhatom: az elmúlt 30 évben számomra a Ráckevei, Gemza-korszakban volt a leginkább élményt adó és katarzist jelentő a Csokonai Színház. Kiváló darabok tucatját lehetne egyenként felsorolni, de nem teszem, hiszen semmit és senkit nem szeretnék kihagyni. Inkább csak annyit akarok hangsúlyoztni: tiszteletteljes elismerés jár azért, hogy Ráckeveiék megcsinálták a szinte lehetetlent, vagyis megtalálták az egyensúlyt, a hajszálvékony mezsgyét a (poszt)modern és a hagyományos színház, a (poszt)modern és a hagyományos színházi nyelv között. Az előadások nem tűntek avíttnak, azonban nem zuhant le egy tonna trágya sem valamilyen rendezői rémálom miatt a színpad közepére: tisztességes és nagyon értékes színház (volt) a Csokonai az elmúlt években.
A folytatás még bizonytalan, egyelőre nem tudni semmit, nem ismert, kik fognak pályázni a posztra. Egy azonban biztos: Ráckevei Annát köszönet nélkül elengedni bűn lenne.
Tóth Csaba Zsolt
Hozzászólások