Különleges koncert: a Lautitia Ifjúsági Vegyeskarral lép fel a Góbé Debrecenben

Fotó: Góbé

A Góbé Közös hang címmel indul egy különleges koncertsorozatra: minden állomáson egy-egy helyi vegyeskarral állnak össze, hogy közösen összekapcsolják a klasszikus-, a nép- és a világzenét. A koncerteken a kórusirodalom művei mellett a Góbé saját dalai is új köntösben lesznek hallhatók. A turné során a zenekar a debreceni Lautitia Ifjúsági Vegyeskar társaságában lesz látható november 22-én, az Egyetemi Templomban.

Ezen a koncerten a Góbé és a Lautitia Ifjúsági Vegyeskar, – a Lautitia Kóruscsalád 15-40 év közötti fiatalokból álló együttese – közösen kísérletet tesznek a klasszikus zene, a népzene, és a világzene összekapcsolására, elsősorban a kórusirodalmon keresztül. Az előadás során a Lautitia Ifjúsági Vegyeskar közreműködésével csendülnek fel a Góbé dalok, népszerű magyar kórusművek népi zenekari kísérettel, és világzenei feldolgozásban, valamint a vegyeskar is közreműködik majd egy autentikus népzenei összeállításban, illetve a koncert egy pontján a két együttes tagjai közösen is énekelnek majd. Az előadásban közreműködik Okos Viola is.

„Debrecen az a város, ahol bár látjuk a különböző platformokon, milyen sokan követik a munkásságunkat, mégis meglepően keveset jászunk. Itt ez volt az első motivációnk, de aztán a Lautitia kóruscsaládban gyorsan meg is találtuk azokat a partnereket, akikkel biztosak lehetünk benne (ahogy a közönség is), hogy egy minőségi, izgalmas műsor születik majd. Tőlük jött az ötlet, hogy az Egyetemi Templomban adjunk elő, ami egy külön izgalmat ad a koncertnek. Amúgy is minden előadás más lesz, de itt már maga a környezet egy meghittebb, még alázatosabb műsort predesztinál”

mesélte a koncert kapcsán Czupi Áron, a Góbé dobosa.

A koncertek ötlete még tavaly született, amikor a Budapesti MediCantare Vegyeskar felkérte a Góbé FolkSide-ot, hogy népzenével kísérjék őket egy-egy eseményükön, majd a Góbé is visszahívta őket egy világzenei koncertre.

„A 2024. decemberi koncertünk után elkezdtem felkeresni más városok kórusait, és elvétve akadt olyan, aki nem lelkesedett azonnal az ötletért. Szerencsénkre (és a magyar kultúra szerencséjére) hazánk kórusirodalmának nagy része legalább annyira a népzenén alapul, mint a mi muzsikánk, így a karnagyoknak és kórusoknak imponáló a műsorötlet, amit bedobunk a közösbe. Segítheti emellett a gyors egymásra találásokat az, hogy a Góbé múltja és zenei képzettsége lehetővé teszi, hogy a gondolat megfoganásától a zeneszerzésen és hangszerelésen át az előadásig mindent meg tudunk csinálni saját erőforrásból”

mondta Áron az ötletről.

Saját élményeik is döntő szerepet játszottak a turné megszervezésében, hiszen a zenélés mellett korábban minden tag énekelt is kórusban.

„Az, hogy a Góbéban, mint vokalista is megállom a helyem a dobok mögül, legfőképpen annak a közel 10 évnek köszönhető, amit vegyeskarokban töltöttem. Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy ha az a kevés tehetsége megvan neki vagy gyermekének, próbálja ki ezt a világot, mert sok mindenre megtanít, sok mindenben segít. Együtt kell lélegezni, együtt kell csendben maradni, az énekesek függnek egymástól és segítik egymást. Nem beszélve arról, mennyi helyre el lehet így jutni, és közösen leküzdeni a lámpalázat. Sok nevetés, de akad konfliktus is, amit ugyancsak együtt kell megoldania a csapatnak”

fogalmazott a dobos.

Az előadás első részében népzenei ihletésű magyar kórusművek szólalnak meg, egyes esetekben a Góbé Folkside alkotta népi zenekari kísérettel, illetve a kórus is közreműködik egy autentikus népzenei összeállításban. Emellett külön ezekre az alkalmakra készült el egy vegyeskari változat a Góbé Csillagok című dalából, amelyet minden esetben közösen énekelnek a két fellépő együttes tagjai. Az előadás második felében a világzenére kerül át a hangsúly, a kórusoktól hallhatunk könnyedebb hangvételű, a klasszikus és a könnyűzene határán mozgó műveket.

„Ezek a Góbé számaira reflektálnak, amelyekben szintén megszólal a vegyeskar is, felerősítve a dalok meglévő vokális tartalmát, vagy szövegesen megszólaltatva egy eredetileg instrumentális részt. Mindezek mellett hallhatóak bizonyos klasszikus kórusművek világzenei feldolgozásai is. Ezek a koncertek is bizonyítják, hogy a műfaji határok korántsem nagyon élesek, és két, alapvetően különböző stílusok keretei között mozgó együttes képes lehet ízlésesen kapcsolódási pontokat találni, olyan módon, hogy a közönség egyedülálló zenei élményt szerezzen”

magyarázta Vizeli Máté, a zenekar hegedűse és a Bárdostól a gospelig koncertsorozat művészeti vezetője.

Ennek az izgalmas zenei találkozásnak lehetünk részei mi is november 22-én Debrecenben, az Egyetemi Templomban.

További információ itt elérhető el.

Jegyvásárlás itt!

Exit mobile version