Táncra perdülhettek, színészkedhettek, valamint villáminterjúkat is készíthettek mindazok, akik ellátogattak a szeptember 22-ei Színházak éjszakája országos rendezvénysorozat debreceni „kirendeltségére”, a Csokonai Színházba. A programsorozat szervezői és résztvevői délután öt órától éjjel fél tizenkettőig várták a látogatóikat.
Mivel az idei, 2018/19-es évad előadásai között musicaleket is találunk, két, ebben a műfajban készülő produkcióhoz kapcsolódva a tánc nagy szerepet kapott az este folyamán. A teátrumban dolgozó koreográfusok munkájának köszönhetően bárki, aki szerette volna, a Színházak éjszakáján Debrecenben alaposan átmozgathatta magát. A szeptember végétől megtekinthető Bonnie§Clyde mozgáskultúrájáért felelős szakember, Cortés Sebastian a darab gengsztertáncát tanította be az arra affinitást érzőknek, míg Katona Gábor egy tavalyi előadás, a Rózsa és Ibolya szüzséjét hozta még közelebb tánclépések formájában a nézőkhöz, illetve az idei évadban látható A padlás című darab Jönnek, jönnek betétdalára az egyik szereplő „robotmozgását” tanította be. Munkáját a teátrum énekkarának tagjai is segítették egy-egy mozgást kísérő hanghatással.
Azok a látogatók, akik a tánc helyett vagy amellett „prózában” szerették volna kipróbálni magukat, a 15 perc hírnév programponthoz kapcsolódva két, tavaly színre vitt darab egy-egy szerepébe, illetve jelenetébe ugorhattak be. A Három nővér kapcsán Mercs János és Rózsa László várta az érdeklődőket, hogy helyettük valaki tizenöt perc erejéig Szoljonij vagy Tuzenbahc legyen, majd átadták a kartermet a Macskajátéknak, ahol Orbánnét, Gizát és a pincért, azaz Ráckevei Annát, Kubik Annát és Janka Barnabást lehetett helyettesíteni. Helyettesítés közben a színművészek természetesen instrukciókkal is szolgáltak arra vonatkozóan, hogy hogyan lehet egy-egy mondatot a darab mondanivalójához, illetve a szituációhoz igazodva még határozottabban, még „színpadképesebben” előadni.
Hogy hogyan lehet akár csak egy szó is igazán hang- és fajsúlyos a színpadon, azt egy újabb helyszínen nemcsak a színművészek, hanem egy neves rendező is érzékeltette a közönséggel. Az októberben repertoárra kerülő Strindberg-dráma, a Júlia kisasszony olvasópróbái ugyanis már elkezdődtek , s Jeles András rendező a Színházak éjszakája alkalmából lehetőséget teremtett arra, hogy egy Nyílt próba keretében bárki betekintést nyerhessen a háromszereplős darab jelenlegi „állásába”. A Móga Piroska, Hajdu Imelda és Mészáros Tibor színművészek nevével fémjelzett, különleges szerelmi háromszöget elénk táró készülő előadásba bekukkantva még inkább meggyőződhettünk az információ áramlásának szereplők közötti, valamint a szereplők és a nézők közötti gördülékenységről vagy esetleges nehézségeiről, illetve a nehézségek kiküszöbölésének lehetőségeiről.
Akinek pedig esetleg még soha nem nyílt alkalma beszélgetésbe elegyedni akár a kedvenc színészével, akár más, a teátrumban dolgozó szakemberrel, este nyolc órától az úgynevezett Rapid randi keretében most ezt is megtehette. Három perc erejéig készíthetett Dihen Viktóriával, Újhelyi Kingával, Edelényi Viviennel, Garay Nagy Tamással, Gemza Péterrel, Katona Gáborral és Leskó Istvánnal villáminterjút, s kérdezhette őket a szakmájukról, a hogylétükről, a szabadidejükről, vagy amiről csak szerette volna.
A Rapid randiban részt nem vevő színművészek pedig – Majzik Edit, Janka Barnabás, Mercs János és Vranyecz Artúr – egy-egy kulisszajárás keretében vezették be a látogatókat a színfalak mögé, például a fodrásztárba, a jelmeztárba vagy a nagyszínpad nézőtérről nem látható részeibe. Mindemellett pedig az énekkar tagjai nemcsak Katona Gábor mozgástréningjét segítették, hanem az este folyamán különböző helyszíneken lepték meg egy-egy dalcsokorral a nagyérdeműt.
S ha valaki kisgyermekkel érkezett, a debreceni Színházak éjszakáján ez sem jelentett akadályt. Madák Zsuzsanna, Gemza Melinda és Varga Nikolett interaktív gyermekmegőrzőjében minden kisdednek kedves és hasznos elfoglaltságban lehetett része, mindaddig, amíg a szülők táncoltak, tizenöt perc hírnévre vágytak, vagy épp „randiztak” a művészekkel.
Gyürky Katalin
