Kulturális Örökség Napjai: szakvezetéses sétákkal, előadásokkal várják a látogatókat Debrecenben

Fotó: Explore Debrecen

Szeptember 16-án és 17-én.

Idén is csatlakoznak Debrecen kulturális és közintézményei a Kulturális Örökség Napjai országos programsorozatához. A szervezők közleménye szerint

műemlékeink, történeti épületeink velünk élnek, életünk szerves részei, színhelyei, emlékeink őrzői, identitásunk alkotóelemei. Fennmaradásuk érdekében azonban elengedhetetlen, hogy szeressük, gondozzuk, karbantartsuk, méltó módon használjuk őket és megfelelő tisztelettel, szakértelemmel nyúljunk hozzájuk. Ez a célkitűzése minden évben a Kulturális Örökség Napjai programsorozatnak, mely idén szeptember harmadik hétvégéjén várja az érdeklődőket országszerte több száz helyszínen és eseménnyel.

Az idei rendezvény különlegessége, hogy Debrecenben

párhuzamosan zajlik majd a Templomok Éjszakájával, az Ars Sacra Fesztivállal és a Térey Könyvünneppel.

Szeptember 16-án és 17-én ennek jegyében az érdeklődők idén bejárhatják többek között a Vármegyeházát és az Iparkamara palotáját, megismerhetik a Petőfi tér kalandos történetét, barangolhatnak a legősibb városrészek hangulatos utcáin vagy akár a vidámpark ipartörténeti emlékei között, de megismerhetik a debreceni szakrális terek, templomok történetét és gyülekezeti életét is. Mindezt szakértő helytörténeti kutatók, idegenvezetők segítségével

A Kulturális Örökség Napjai debreceni programkínálata:

Szeptember 16., szombat

Szeptember 17. vasárnap

Exit mobile version