Mentőhelikopterrel kellett egy hároméves kisfiút kórházba vinni Újlétáról, miután a család kutyái rátámadtak az udvarukon – számolt be az ATV Híradója.
A kisfiú édesanyja szerint ő éppen aludt, amikor a kisgyerek kiment az udvarra, ahol rátámadtak a kutyák és arcát, fejét marcangolták. A fiú a kishugával és az édesanyjával volt otthon a baleset előtt. Az édesanyja azt mondta, hogy délután bementek az udvarról, hogy egy kicsit pihenjenek. A gyermekekkel együtt az anyuka is elpilledt, ekkor jött ki a gyermek az udvarra.
Bartha János, a szemközti szomszéd azt mondta, hogy a kertben dolgoztak, amikor meghallották a gyereksírást, de ilyen máskor is előfordult. A szomszéd egyből bement az udvarra a megvadult állatok közé, de a gyereket csak úgy sikerült kihoznia, hogy egy másik fiú segített neki, vascsővel ijesztve el a kutyákat. Hozzátette: nem kellett bántani az állatokat.
A férfi beszámolt róla, hogy a kisfiú arca, háta, combja is szét volt marcangolva. A mentők egy esetkocsival, majd a helikopterrel érkeztek a helyszínre – közölték.
Ménes Dávid, az OMSZ munkatársa közölte, hogy a gyermek súlyos harapásos sérüléseket szenvedett. Fájdalom csillapítást, valamint teljes teströgzítést követően stabil állapotban szállították a Kenézy Gyula Kórház traumatológia sokktalanítójába.
