Lezuhant egy Londonba tartó repülőgép 240 emberrel a fedélzetén

Ahmedabad Plane Crash LIVE | Ahmedabad Plane Crash News | Air India Ahmedabad London Flight News

Az eddigi információk szerint a Boeing 787 Dreamliner típusú gép Ahmadábádban zuhant le.

FRISSÍTÉS:

Az Air India közleménye szerint a gépen 53 brit állampolgár tartózkodott. A menetrend alapján a járat brit idő szerint 18:25 órakor érkezett volna a Londontól déle fekvő Gatwick repülőtérre – áll a légikikötő közleményében. A brit repülőtér csütörtök délutáni második, részletesebb ismertetésében megerősítette azt az indiai tájékoztatást, hogy

a gépen 242 személy tartózkodott, és bejelentette, hogy szoros kapcsolatban áll az Air Indiával az ügyben.

A Gatwick közölte azt is, hogy külön fogadóhelyiséget létesít, ahol az utasok hozzátartozói felvilágosításban és támogatásban részesülhetnek.

A járatot egy Boeing 787-8 típusú repülőgép teljesítette volna. A gép fedélzetén hivatalos indiai adatok szerint 230 utas és 12 fős személyzet tartózkodott. A Flightradar24 valós idejű online járatkövető szolgálat adatai szerint a repülőgép mindössze 194 méteres magasságot ért el, mielőtt megszakadt vele a kapcsolat.

A portál nyilvántartása szerint

a gép csütörtökön Újdelhiből érkezett Ahmadábádba, és onnan indult volna tovább a londoni Gatwick repülőtérre.

Az Air India heti öt járatot üzemeltet Ahmadábád és London Gatwick között; mindegyik járaton Boeing 787-8 típusú repülőgépek közlekednek.

David Lammy brit külügyminiszter csütörtök délután a londoni alsóházban közölte: a brit kormánynak tudomása van arról, hogy a szerencsétlenül járt indiai repülőgépen brit állampolgárok is tartózkodtak, és a londoni külügyi tárca sürgősséggel felvette a kapcsolatot az indiai hatóságokkal az érintett britek és hozzátartozóik megsegítése végett.

Lammy bejelentette azt is, hogy

a minisztérium Londonban és Újdelhiben egyaránt válságstábokat létesített.

 A szerencsétlenség helyszínéről lesújtó képsorok érkeznek.

ELŐZMÉNY

A tragédiával kapcsolatban már több videót is közzétettek, ezeken jól látszik, hogy hatalmas fekete füst száll fel az égen. Azonban a fedélzeten tartózkodó emberek állapotáról semmilyen információ nem érkezett egyelőre.

Azt is lehet tudni a BBC beszámolója szerint, hogy a zuhanás előtt a pilóta egy vészjelzést is leadott, azonban a választ már nem tudták fogadni. A gép a felszállás után nem sokkal zuhant a mélybe.

Exit mobile version