Ma a magyar fotógráfia napján képeink mesélnek

Fotó: Sárdi Györgyi

Minden évben augusztus 29-én ünnepeljük a magyar fotógráfia napját, 2003 óta megemlékezünk a fotókulturális nemzeti örökségről és a kortárs fotóművészet értékeiről.

1840. augusztus 29-én először készült Magyarországon nyilvános eseményen fénykép, ahogyan akkoriban hívták dagerrotípia. A Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége minden évben ünnepséget és fotókiállítást rendez e nap tiszteletére, ma is átadják Szolnokon az év fotógráfusának díját is.

1840-ben ezen a napon, a Magyar Tudós Társaság 11. nagy gyűlésén Vállas Antal, matematikus, az akadémia rendes tagja bemutatott egy általa készített képet a társaság többi tagjának, amely a Dunát és a Várat ábrázolta. Vállas ezzel szerette volna bizonyítani, hogy birtokában van a fényképezés tudásának, hogy képes a fény felhasználásával élethű képet alkotni a minket körülvevő világról.

„ az academia’ költségein és számára bécsi opticus Plössl által készített daguerréotyppel a’ Dunát és a királyi várat vette fel, Daguerre’ eljárásában ibolyó helyett ibolyófestményt használván”

számolt be a gyakorlati bemutatóról az évkönyv.

Hivatalosan az első rögzített kép  Joseph Nicéphore Niépce nevéhez köthető, aki feltételezhetően 1826-ban a saját párizsi otthonának ablakából készített fényképet a camera obscura segítségével. 

A magyar fotográfia napja arra is egy remek alkalom, hogy figyelmünket a gazdag fotókulturális nemzeti örökségünkre, és a kortárs fotóművészet fontosságára, értékeire irányítsuk. A fényképeket mindenki szereti, sokan készítik is, van, aki csak gyönyörködik bennük, de mindannyiunknak van a témához valamilyen kötődése, mert a fényképek emlékeket őriznek, számunkra fontos pillanatokat örökíthetnek meg.

Exit mobile version