Sajnos napjainkban már a krónikus betegségként elismert obezitás (elhízásbetegség) bizonyítottan közel 200-féle szövődmény kialakulásának fokozott kockázatával jár. Ilyen például a szív- és érrendszeri problémák, a cukorbetegség vagy a daganatos elváltozások – hívták fel a figyelmet szakorvosok az Elhízás Világnapján.
Túlzott mennyiségű cukor fogyasztás, mirelit étel, gyorskaja vagy akár az alkohol is. Ezek mind-mind kéz a kézben járnak azzal, hogy simán vezethet elhízáshoz. A nem megfelelő életmód nagyban befolyásolja, hogy milyen a testünk és miben élünk nap, mint nap. A sok feldolgozott élelmiszer és a cukor fogyasztás elképesztően hat a szervezetünkre. Évek múlva azonban olyan egészségügyi kockázatokkal nézhetünk majd szembe, ami lehet, hogy már visszafordíthatatlan.
A közelmúltban jelent meg az Európai Bizottság friss, daganatos megbetegedésekkel kapcsolatos jelentése, mely szerint lakosságarányosan Magyarországon halnak meg a legtöbben rákban, ennek fő okaként pedig az alkoholfogyasztás és a dohányzás mellett az obezitás egyre inkább növekvő tendenciáját említi. A számok valóban nem kedvezőek: hazánkban több mint 5,5 millióan élnek súlytöbblettel, míg a magyarok közel 24%-a elhízott – szemben a 2014-ben mért 20,6%-kal. A probléma persze világszintű, hiszen a becslések szerint 2035-re a Föld minden negyedik lakóját érinti majd az obezitás, a gyermekkori elhízás pedig megdöbbentő, 100%-os növekedést mutat majd 2020-hoz képest. A március 4-i Elhízás Világnapjához kapcsolódva a Semmelweis Egyetem közreműködésével szervezett kerekasztal-beszélgetést a Lilly Hungária Kft., ahol neves szakemberek segítségével járták körbe ezt a komplex orvosszakmai megközelítést igénylő egészségügyi kihívást.
