Meglőttek egy karvalyt Debrecenben- újra kellett éleszteni a műtőasztalon

Képünk illusztráció! Fotó: pixabay.com

Csoda történt Mikulás-napon a Hortobágyi Madárkórházban.

Szomorú történésről számolt be legfrissebb posztjában hivatalos közösségi oldalán a Hortobágyi Madárkórház. Tegnap, azaz Mikulás-nap estéjén egy karvaly életéért küzdöttek a műtőben, akit feltehetően meglőtt valaki Debrecenben.

A poszt szerint, a madár

egy szoknyás lövedéket kapott a jobb szárnyába, mely felkarjának nyílt törését okozta. A sors úgy hozta, hogy szent Miklós napján jótét lelkek rátaláljanak a vérző szárnyú madárra, így késő délután már Hortobágyon, a Madárkórház műtőjébe kerülhetett, ahol a mi Mikulásunk, és hű rénszarvasa neki is láttak az operációnak. A lövedék eltávolítása és a törött csont rögzítése alatt viszont további komplikációkkal kellett számolni. Az altatás közben sajnos az aprócska szív megállt

Műtét közben megkezdték a madár újraélesztését – ahogy a posztban fogalmaznak- egy újonnan tanult módszerrel.

Infúziós kanül a légcsőbe, majd óvatosan szájjal mehet a lélegeztetés… Befúj, masszázs, befúj, masszázs. És megtörtént a csoda: Karvalyunk visszatért közénk, a műtét is folytatódhatott. (Igen, vannak csodák, és csodás orvosok!) Végül még a szárnyát is sikerült rögzíteni. Neki ezt hozta a Mikulás. Életet, és esélyt a gyógyulásra.

A karvaly

karvaly (Accipiter nisus) egy hazánkban védett ragadozó madár. Főleg erdei madarakkal táplálkozik, a hímek például cinegével, pintyfélékkel és verebekkel, míg a 25 százalékkal nagyobb nőstény egyedek rigókat és seregélyeket is képesek elejteni.

Kapcsolódó cikkünk:

Exit mobile version