A „Magyar gulag” elevendik meg a Hajdúböszörményben nyílt kiállításon

Fotó: Facebook/Hajdúböszörmény város hivatalos oldala

Fotókon elevenedik meg a múlt.

A Nemzeti Emlékezet Bizottsága és a hajdúböszörményi önkormányzat közös szervezésében nyílt meg a „Magyar Gulag” című kiállítás a művelődési központ Hajdúsági Galériájában.

A kiállítás többek között a szovjet mintára létrehozott magyarországi munkatáborokat mutatják be, a kommunista államhatalom egyéb megtorló intézkedései mellett. Az érdeklődök fotókon és írásokon láthatják Recsket, Buda-Délt, és a Hortobágyot, ahová azokat zárták, akikre a Rákosi-rendszer rásütötte az ellenség bélyegét.

A rendezvényen a vendégeket Kiss Attila polgármester kiemelte, hogy amikor a gulágról hallunk még most sem látunk tisztán, hiszen van aki, még napjainkban sem mer a történtekről beszélni.

Fotó: Facebook/Hajdúböszörmény város hivatalos oldala

A kiállítást Dergán Ádám a Nemzeti Emlékezet Bizottság Hivatalának főigazgató helyettese ajánlotta a nagyközönség figyelmébe.

A megnyitót követően Dergán Ádám és Szokolay Domokos a kiállítás szerkesztője beszélgetett a korszakról, majd a Versszínház előadását tekinthette meg a nagyközönség.

Fotó: Facebook/Hajdúböszörmény város hivatalos oldala

A kiállítás január 26-ig látogatható a Hajdúsági Galériában. Forrás: Facebook/Hajdúböszörmény város hivatalos oldala

Kapcsolódó írásunk:

Exit mobile version