A második világháború nem csak a rengeteg katona és az ártatlan zsidó emberek legyilkolását eredményezte, hanem olyan háborús bűntetteket követtek el egymás ellen az emberek, amikre mindenképpen emlékeznünk kell, annak érdekében, hogy ezen kegyetlenkedések sose fordulhassanak elő újra!
Hazánkból 1944 őszétől csaknem 800.000 embert hurcoltak el többéves kényszermunkára a magyar hatóságok lelkes vagy inkább lelketlen asszisztálása mellett. A foglyok elsősorban koholt vádak alapján politikai bűnössé nyilvánított, amúgy zömében utcáról elhajtott, ártatlan emberek voltak.
A letartóztatott, bevagonírozott embereket a GULAG telepeire szállították, ahol látástól vakulásig dolgoztatták őket fogvatartóik. A túlélők első csoportja majd csak 1953. november 25-én térhetett vissza Magyarországra.
A kommunista rezsimek – elsősorban a szovjetek- előszeretettel vezényelték kényszermunkára az embereket. A II. világháború katonai foglyai, majd később a politikailag nem baráti civilek, a németajkúak, a rendszerellenesnek tituláltak mind-mind jó eséllyel megfordultak a GULAG vagy a GUPVI táborokban. A robotra elhurcoltak hosszú évekig – vagy halálukig- dolgoztak ingyen, elborzasztó körülmények között. A legkegyetlenebb körülmények arra a kb. 30.000 politikai fogolyra vártak, akik leventemozgalomban teljesítettek szolgálatot, egyházi személyek voltak, politikusként álltak szemben a kommunista rendszerrel vagy éppen magas rangú katonák voltak. Közülük 3000-en élték túl az internálást. A közel egy évtizedes fogság embertelen körülmények között telt el: ezek az emberek bányákban, erdészetekben, vasútépítés mellett dolgoztak, sokszor a szibériai embertelen fagyban. Ruházatuk hiányos és szegényes volt, a napi ételadag csak arra volt elég, hogy ne haljanak éhen. Aki jobban bírta kicsit, azt az őrök kegyetlenkedése törte meg.
Azon szerencsések, akik hazajöhettek családjaikhoz az ’50-es években, további ellenőrzésekre számíthattak, hiszen hiába az évtizedes büntetés, akkor sem adott nekik esélyt a normális életre a rendszer, majd csak a ’60-as években, amikor enyhültek a retorziók. Végleges megnyugvást a rendszerváltás nyújthatott számukra, de ekkor már évtizedes szenvedés jutott nekik osztályrészül. Az évtizedes traumák alól igazi kárpótlást nem kaphattak, hiába rehabilitálták őket. A kényszermunka során elszenvedett testi megpróbáltatások fizikailag és pszichésen is nyomokat hagytak az internáltakban.
Hozzászólások