Menetrend itt, menetrend ott, menetrend sehol

Volt ami volt, lett ami lett Debrecenben. A tömegközlekedés ügyében. Bocsánat a tévedésért: a közösségi közlekedés ügyében. Lesz, ami lesz, az viszont biztos.

Azt alapból megírtuk, hogy feljelentették a Debreceni Menetrend app fejlesztőjét. Azt is megírtuk, hogy miért, s azt is, hogy kinél.

Akik fel vannak háborodva ezen, azok a hozzászólók  azt írják, hogy a DKV alkalmazása egy kalap sz.r, Mi nem szeretnénk állást foglalni ebben a kérdésben.   (Itt a DKV közleménye)

Más kérdésben bőven érte kritika a debreceni rendszert e portál hasábjain is, sokszor talán jogosan.

Mindezek ismeretében annyi kérdés matadt bennem (valóban kis butusként érdekel), hogy esetleg a rendőrségi perlekedés helyett esetleg nem lehetne-e valami olyan megoldás irányába elmenni, elmozdulni, ami elsősorban a nem kis számú fizető utazók érdekeit szolgálja? Ugyanis véleményem szerint eddig is pont lesz..ta mindenki, hogy honnan kap valós idejű menetrend-infókat, csak kapjon, ha már borsos árat fizet a pontos közlekedésért, kiszámítható szolgáltatásért. Pont nem érdekelte a kutyát sem, hogy az a valós idejű menetrend illegális, avagy legális progin keresztül érkezik. Az utazót egy érdekli: jöjjön már valami, mert ha nem jön, akkor pénzzel a zsebében odafagy.

Elnézésüket kérem a vulgáris kifejezésmódért, de úgy érzem, hogy a jelenlegi helyzetben leginkább a pontos helyzetfelismerés és az önkritika hiányzik. Értsd: bárki mondhatja azt, hogy az övé 25 centi hosszú, ha csak 12 a valós hossz. Igaz ez  az "ütközet" bármely résztvevőjére. A lényeg, hogy a fizető utas jogosan szeretne ennek a bizonyosnak inkább a toló, s nem a szívó végére állni. Nem azért, mert perverz, hanem azért, mert fizet. Kőkeményen.

KB 

 

Exit mobile version