Mikrohullámú sütő a budiban

Berúgtak, leütötték, kirabolták.

A Hajdúnánási Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást két polgári férfi ellen.

Egy férfi tett feljelentést 2015. március 1-jén 19 óra 45 perckor a Polgári Rendőrőrsön arról, hogy aznap Polgár külterületén található tanyáján együtt italozott két férfival, akik később megverték őt. A sértett a bántalmazás következtében elveszítette az eszméletét. A két férfi egy mikrohullámú sütővel távozott a házból.

A rendőrök a feljelentést követően adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, amelynek eredményeként azonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható R. Róbertet és R. Antalt. A helyi lakosoknál a nyomozók házkutatást tartottak és a kertben található mellékhelyiségben megtalálták az eltulajdonított mikrohullámú sütőt, amelyet lefoglaltak.

A 20 és 26 éves férfiakat a rendőrök elfogták és előállították a Polgári Rendőrőrsre, ahol gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették őket.

A Hajdúnánási Rendőrkapitányság a terheltekkel szemben folytatott nyomozást 2015. március 2-án befejezte és az ügyben keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.

Exit mobile version