Az élőzenére szakosodott szubkulturális klubban többször is tartottak már hasonló rendezvényt – írja Propeller.
A Dongó nevezetű szórakozóhely azonban nem híreszteli túlságosan el ezt az eseményt. Csupán a szélsőjobboldali szervezetek (Légió, Hungária, Blood and Honour, Vér és Becsület, C18) számolnak be az itt tartott rendezvényeikről, legalábbis tavalyig ez így volt. Ez alkalommal azonban már ők sem verték nagy dobra.
Legutóbb tavaly szeptember 11-én tartottak horogkeresztekkel dekorált rendezvényt a koncertteremben. A lap megkereste a szórakozóhely vezetőit, akiktől azt kérdezték: volt-e náluk olyan szélsőjobboldali rendezvény, ahol tiltott önkényuralmi jelképeket használtak.
A vezetőség csak annyit válaszolt, hogy magánrendezvény volt. Arra a felvetésre nem reagáltak, hogy szerintük erkölcsileg rendben van-e pénzért kiadni a helyet nyíltan uszító és szélsőséges csoportosulásoknak.
Az esettel kapcsolatban a Tett és Védelem Alapítvány megkereste a Győri Rendőrkapitányságot, hogy folytatnak-e nyomozás 20. századi önkényuralmi rendszerek jelképeinek használata bűncselekmény ügyében. Erre azonban egyelőre nem érkezett válasz.
