Négy nyertes nemzetközi pályázat Hajdú-Biharban

Kép: Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat

Sikeresen pályázott a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat, a beadott 4 Interreg Europe interregionális pályázat mindegyikét támogatta a Lille-i Monitoring Bizottság.

Összesen több, mint 300 millió forintból valósulhatnak meg a négyéves pályázatok.

Az Interreg Europe együttműködések célja a regionális fejlesztési szakpolitikák jó gyakorlatainak azonosítása, cseréje, illetve terjesztése, bevonva az érintett szakpolitikai szereplőket és szakértőket. A Programban az EU huszonhét tagországa mellett Svájc és Norvégia is részt vesz. Pályázatot olyan konzorciumok nyújthatnak be, melyekben a programterület mind a négy égtájáról legalább egy-egy ország szervezete képviselteti magát

Az Interreg Europe 2021-2027 Program első pályázati kiírásának beadási határideje 2022. május 22-e volt. A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat a Nemzetközi Csoport koordinálásával a beadott 134 pályázat közül négyben vett vészt partnerként. A beadott pályázatokban összesen 44 magyar szervezet szerepelt.

2022. december 13-án a franciaországi Lille-ben székelő Interreg Europe Monitoring Bizottság meghozta döntését, a beadott 134 pályázat körül 72-nek ítélt támogatást, közöttük annak a négynek is, melyekben a megyei önkormányzat is partner.

A finn Észak-Karélia Regionális Tanácsa vezetésével megvalósuló EXPRESS projekt célja a régiók energiaimporttól és fosszilis energiától való függőségének csökkentése, valamint energia-önellátottságuk és a megújuló energia részarányának növelése a regionális szakpolitikák fejlesztésével, hogy lehetővé váljon a gyors átállás a helyben termelt megújuló energiára a fűtés, az elektromosság és a közlekedés terén.

A GOCORE projekt azzal a kérdéssel foglalkozik, hogyan növelhető a vidéki régiók kapacitása, hogy közösségeiket aktív partnerként vonják be a regionális politikai fejlesztésekbe és végrehajtásba. A projekt vezető partnere a holland Frízföld Tartomány.

Az olasz Torinói Műszaki Egyetem vezetésével a SYSTOUR projekt az egyenlőtlenségek kiigazítására és a területi egyenlőtlenségek csökkentésére koncentrál a fenntartható turizmusban és a területfejlesztésben.

A WEEWaste projekt célja hatékonyabb nemzeti, regionális és helyi szakpolitikák megvalósítása az elektromos és elektronikus berendezések hulladékainak kezelésére. Vezető partner a Cseh Műszaki Egyetem, Prágában.

A 4 éven át futó projektek költségvetése összesen 5.713.421 euró, melyből a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat része összesen 783.462 euró – mintegy 325.136.730 forint –, melyet az Európai Regionális Fejlesztési Alap 80%-ban, a magyar állam pedig 15%-ban finanszíroz.

Forrás: Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat

Exit mobile version