Neymar 43 millió euróra perelte a Barcelonát, de végül neki kell fizetnie

A hivatalos honlapján jelentette be az FC Barcelona, hogy megnyerte a pert Neymarral szemben.

Azzal a Neymarral szemben, aki kivásárolta magát Barcelonából, hogy Párizsban játszhasson, majd pedig most egy éve folyamatosan vissza akar térni, bármi áron. Miközben azért folyamatosan perelgeti egykori és – a vágyai szerint – leendő klubját.

Egyszer azért perelt, mert szerinte a 2016-os szerződés-hosszabbításáért jár még neki 43,6 millió eurónyi bónusz. Ez volt az az eset, amikor a következő évben épp addig akart várni, amíg ez teljesül, majd lelépett. Az illetékes barcelonai bíróság nem is látta jogosnak Neymar követelését, úgy döntött, hogy az teljes mértékben jogtalan. Mi több, a brazilnak kell 6,7 millió eurót visszafizetnie a katalán klubnak.

Neymar még fellebbezhet.

Forrás: player.hu
Foto: goal.com

Exit mobile version